Aktuális

Orbán Viktor: Nemzeti alapú külpolitikára van szükség

Címkék
politika

Bors

Létrehozva: 2019.11.08.

Az elmúlt napokban Magyarországon tárgyalt az orosz elnök, a német külügyminiszter és legutóbb a török elnök. Mondhatni, diplomáciai nagyüzem volt Budapesten. Erről is beszélt a Kossuth Rádióban Orbán Viktor.

Forrás: MTI

A tárgyalásokkal kapcsolatban megismételte azt, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása után mondott: egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát – mit ott foglaltunk hazát magunknak, ahol balra Berlin, jobbra Moszkva, délre Isztambul van. A kormányok dolga, hogy ebben a térségben egyensúlyt, békét tudjanak teremteni, és azt kell elérni, hogy a három, nálunk jóval nagyobb hatalom Magyarország sikerében érdekelt legyen, vagyis meg kell keresi a közös érdekeket. Ennek jegyében tárgyalt a magyar kormányfő Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is.

„Azt nem mondhatom, hogy az amerikai, orosz, török elnökhöz, német miniszterelnökhöz hasonló kaliberű politikusok azzal kelnek és fekszenek, hogy mit tudnának tenni Magyarországért. De ha az az elképzelésük van rólunk, hogy egy együttműködő ország vagyunk, az már egy jó kezdet” – tette hozzá az előzőekhez a miniszterelnök.

A török és az orosz elnök látogatásával kapcsolatos ellenzéki reakcióiban nem rosszindulatot, hanem tudatlanságot lát Orbán Viktor. Kifejtette: „nem fogják fel, hogy Törökország nélkül az Európa felé tartó migránstömeget nem lehet megállítani”.

A kormányfő azt mondta: a bevándorláspárti erőknek érdekük, hogy eltávolítsák Erdogan elnököt a székéből, mert ha Törökországban nincs erő, egyensúly, biztonság, kiszámíthatóság, rend, akkor nem fogják megállítani a migránsokat, és megvalósul „a bevándorláspárti erők álma”, milliós tömegben érkeznek majd migránsok Európába. Soros György ezt meg is írta a „híres tervében”, amely szerint évi egymillió migránsra van szüksége Európának – tette hozzá.

Amíg azonban Erdogan Törökország elnöke, és Európa meg tud vele egyezni, ő pedig így nem Európa, hanem Szíria felé nyitja a kapukat a migránsok előtt, addig „mi biztonságban vagyunk” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Merjünk magyarok lenni – jelentette ki Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy ő a magyar érdekek képviseletét, a nemzeti alapú külpolitikát tartja a legfontosabbnak.

A miniszterelnök kiemelte: ha piacot csinálunk a magyar termékeknek és közben olyan befektetéseket fogadunk be külföldről, amelyek erősítik a magyar gazdaságot, az nagyon hatékony. Gáz fog érkezni Törökország irányából, ami növeli Magyarország energiabiztonságát.

Az Ukrajnával való viszonnyal kapcsolatban megjegyezte: vannak magyar nemzeti érdekek Kárpátalján, hiszen legalább 150 ezer magyar él ott. „Ez idő alatt ezek az emberek az elmúlt időben számos ország polgárai voltak már. Ez egy nehéz helyzetben lévő népcsoport, amely joggal tart igényt Magyarország segítségére”.

Orbán Viktor emlékeztetett: Ukrajna aláírt egy nemzetközi szerződést – hogy közeledjen a NATO-hoz -, amely szerint az országában lévő kisebbségek számára megadja, ami jár. „De ezt nem tartják be – és hogyan lehetne együttműködni egy olyan országgal, amely így viselkedik? Mindemellett bízom benne, hogy lesz változás. Most új elnök van, bízom benne, hogy az eddigiekkel ellentétben ő nem fog magyarellenes politikát csinálni”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól