Aktuális

Órán húzta le a kislány bugyiját a tatabányai hitoktató

L. B.

Létrehozva: 2019.04.30.

Sosem volt benne semmi megbánás – így jellemzi nevelt fia a hitoktatót, aki korábbi megrontási ügye után most kisdiákjaira vetett szemet. A férfi a 7 éves gyerekeket tanórán alázta meg szexuális játékaival.

Habár 2015 márciusában hat év börtön után csak feltételesen szabadult, alig nyolc hónap múlva már ismét gyermekpornográf felvételek gyűjtésébe kezdett R. A 2017-ben hitoktatóként elhelyezkedő 41 éves férfi 2018. júniusi letartóztatásáig több száz gyomorforgató felvételt gyűjtött össze.

Mint a Bors korábban megírta: a férfit azután csukták le ismét, hogy az egyik tatabányai általános iskolában fajtalankodásra próbált kényszeríteni két kislányt. Az ügyészség most vádat emelt ellene, s kiderült: válogatott módszerekkel próbálta becserkészni a védtelen diákokat.

A hátára is ráfeküdt

Elsőként mobiltelefonjával fotókat és videófelvételt készített róluk. Aztán az egyik 7 éves kislányt a tiltakozása ellenére felkapta, majd a nadrágját combközépig lehúzta, és az alsóneműjét is lerángatta róla. Ugyanezen az órán a gyermek két egymás mellé tolt széken feküdt, amikor a hitoktató ráfeküdt, aki csak a kislány védekezése miatt hagyta abba. Szintén azon a tanórán egy másik 7 éves gyermek a leesett ceruzájáért hajolt az asztal alá, ahonnan a férfi nem engedte felállni, a lány fejét a ruhával fedett nemi szerve közelébe húzta.

Tönkrement az élete

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, így a visszaesőnek minősülő vádlott letartóztatásának fenntartására tettek indítványt. Amennyiben a férfi a bűncselekményeket a hamarosan esedékes előkészítő ülésén elismeri, hat év börtönbüntetéssel megúszhatja.

A felkavaró ügy kirobbanása után a Borsnak nyilatkozott elsőként az a 22 éves fiatalember, akit hat esztendős korától kezdve B. R. éveken át használt szexuális játékszerként. Róbertnek teljesen tönkrement az élete, zaklatottan fejtette ki véleményét a fejleményekről tegnapi megkeresésünkre.

Minden kezdődik elölről

– Felháborító, hogy hat évvel megúszhatja. Leüli, aztán minden kezdődik elölről. Sosem volt benne semmi megbánás. Élvezi, hogy uralkodik a gyengébbeken. Olvassa a Bibliát, templomba jár, azt hiszi, Isten mindent megbocsát – fakadt ki Róbert. – Soha nem kellene visszaengedni a társadalomba. Ha nem bukik le, ezeket a kislányokat is megrontotta volna. Amikor annak idején elvitték a rendőrök, csak rám mosolygott, a tárgyaláson is azt mondta: nekem akart jót. A börtönben meg kitervelte, hogyan kerülhet gyerekek közelébe ismét – tette hozzá a fiatalember.
Arra a kérdésre, hogy a férfi hogyan lehetett hitoktató, máig nem kaptunk valódi választ. Mindezek ellenére a menyasszonya kitart mellette, az esküvőt tervezik.

Sosem fogja visszakapni a fájdalmat

Róbert elfogadhatatlannak tartja, hogy – azok után, amiket vele tett B. R. – újabb lehetőséget adtak neki, hogy gyerekek közelébe kerülhessen. Az egykori nevelt fiú reméli, az illetékesek ezek után jobban figyelnek majd erre.

– Nagyon jól kiismertem őt, nem leptek meg a napvilágra került hírek. Ő nem beteg, mindig tudatosan cselekedett. Azonban nem érdekli, mi történik másokkal, az ő szemében ez egy játék, szórakozás, amit addig folytat, amíg hagyják neki. Élvezettel töltötte el, hogy az erőbeli fölényét gyakorolhatta egy védtelen kiskorú felett. A tetteit nem években, hanem emberi életekben kellene mérni. Sosem fogja visszakapni azt a fájdalmat, amit okozott – fejtette ki véleményét a Róbert, aki mindenkinek köszöni a bátorító szavakat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605709
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605709
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144727_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605709
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban