Aktuális

Optikusból lett világhírű fotós Elek

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.07.01.

Hatodik alkalommal lett világelső az Amerikai Fotográfusok Szövetségénél Papp Elek. A mesteri fényképész 56 országban ezernél is több  díjat nyert.

Sikerei mégis egy véletlennel kezdődtek, optikusként dolgozott, amikor kuncsaftként jött be hozzá Tóth István, az elismert fotóművész. – Bejött szemüveget csináltatni, és ő figyelt fel a bolt falait díszítő fotóimra.

Bátorításának köszönhetően indultam el a nemzetközi versenyeken. Azóta is barátomnak, mesteremnek vallom őt – meséli a Borsnak Papp Elek, akinek kedvence az a négy, nehéz sorsú embert ábrázoló képe, melyekkel közel 400 díjat nyert már. Méltán híres A cigányvajda, a Miért? és A beteg bárány című munkája. Utóbbival egy egyhetes VIP-utat nyert a kiállítás helyszínére, Abu-Dzabiba.

– Repülőjegy, főúri kényelem és egy exkluzív kártya várt, mellyel olyan helyekre is beléphettem, ahova még a kirendelt kísérőm sem – árulja el a fotóművész, akinek mintha a természet is engedelmeskedne.

– Az ember kiszámítja a pillanatot, melyben sokat segítenek a megérzései, s olykor a szerencse is. A Röpgyűlés című képem például úgy készült, hogy egy hídon átsétálva hat, kört alkotó libára lettem figyelmes.

A cím egyből beugrott, ám a mozdulat eléréséhez picit csaltam. Egy kavicsot dobtam a vízbe. Mázli, hogy pont a velem szemben elhelyezkedő állat reagált elsőként és tárta szét a szárnyait – avat be a titokba a fényképezés mestere.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól