Aktuális

Online kukkolják a tányérba valót

H. R.

Létrehozva: 2019.03.20.

Forrás: Myfarm

Sokakat beszippantott egy internetes játék, a Farmville, ami nem szól másról, mint arról, hogy virtuálisan egy farmon növényeket és állatokat nevelhetünk.

A Bács-Kiskun megyei Hartán egy baráti társaság ebből a játékból merített ihletet saját vállalkozásukhoz. Ők gazdálkodnak, a vásárlók pedig webkamerán keresztül nézhetik, hogyan nő a saját uborkájuk.

Nem számít a távolság

Egy nyolc négyzetméteres föld bérlése közel százezer forint. Ebből a pénzből hetente egyszer házhoz szállítanak nekünk egy 2–4 kilós kosarat tele zöldséggel. Összesen 20–24 kosarat kapunk, vagyis körülbelül négyezer forintra jön ki egy heti adag.

– Azt, hogy mit vessünk, a leendő vásárlóink mondhatták meg. A vevők tulajdonképpen egy honlapon keresztül földet, parcellát bérelnek tőlünk, és ami ott megterem, az az övéké – árulta el a Borsnak Kövesdi Gábor, a MyFarmHarta ötletgazdája és alapítója. – Háromszázhatvan fokos látószögű kamera segítségével pedig folyamatosan követhető, hogy mi történik a területen, hogyan fejlődnek a zöldségek – részletezte Gábor.

A megvalósításba tavaly nyáron kezdett bele a csapat, a 400 négyzetméteres veteményesnek pedig már a 70–80 százalékát befoglalták a vásárlók. Az első magokat múlt hétvégén vetették el. Céljuk, hogy vegyszermentes zöldségekbôl készüljön a vasárnapi ebéd. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze