Aktuális

Ön is ezt tenné, ha a gyereke csak egyetlenegy ruhát volna hajlandó felvenni

Bors

Létrehozva: 2017.06.04.

Forrás: Twitter

Egyetlen egy ruhát hajlandó hordani a 10 éves Maggie. Télen és nyáron, ősszel és tavasszal, minden egyes nap ugyanazt a virágos mintás kisruhát veszi fel. A német kislány ugyanis autizmusban szenved. Viszont, mint minden gyerek, ő is növekszik, ami jelen esetben komoly bonyodalom. Ugyanis kinőtte a mindennapos viseletét.

A hamburgi családnak új ruhákra van szüksége, pont ugyanolyanokra, mint az eddigi, csak nagyobbakra (152/158/164), különben a kislányukat sosem tudják rávenni, hogy öltözzön fel. Ám nem találnak ilyeneket sehol. Maggie édesapja, Jörg ezért létrehozott a Twitteren egy saját oldalt a ruhának. Hiszen a közösségi médiáról már több soron bebizonyosodott: ha valamiben, akkor összefogás megszervezésében, probléma megoldásában kiváló. Sokszor a látszólag megoldhatatlan problémákéban is.

– Nekem sosem volt Twitter-regisztrációm, de tudom, hogy ott néha fénysebességgel terjednek információk, sőt kérések, ha baj van – mondta az édesapa a BuzzfeedNews-nak. És bejött a számítása: ahogy feltette a posztot, elképesztő mennyiségben osztották meg a felhasználók, mi több, a ruha gyártója is jelentkezett, s közölte: ezerrel rajta vannak az ügy megoldásán.

Jörg alig hiszi, hogy ennyi idegen ember segítőkésznek bizonyult. Kislányának ugyanakkor, sajnos, nem mesélheti el, mennyien összefogtak érte, hiszen ha rájönne, hogy egy új ruháról van szó, nem venné fel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot