Aktuális

Ollóval a kezében, áriázva esett diákjai hajának egy tanárnő - videó

Bors

Létrehozva: 2018.12.10.

Forrás: TULARE COUNTY SHERRIF

Nem tudni, mi lelete az 52 éves kaliforniai Margaret Gieszingert, amikor a gimnáziumi osztályterembe lépve egy hajvágó ollót villantott meg diákjai előtt. Énekelve esett neki a tanulóknak, és kiabált velük, hogy valaki üljön le a székbe, mert ő most le fogja vágni a hajukat.

A tanárnő első áldozata egy fiatal srác volt, aki annyira megrémült, hogy zavart mosollyal tűrte, míg Gieszinger bele-belevág az ollóval hajába.

A tanárnő, amikor végzett a fiúval, a következő diákot parancsolta a székbe, de senki sem mozdult. Ekkor dühösen indult a lányok felé, mondván, ha nem lesz önként jelentkező, akkor ő választ ki valakit. A fiatalok sikítva menekültek ki az osztályteremből.

Az esetről felvételt készítettek a tanulók, mely a rendőrség birtokába került, így hatrendbeli gyermekbántalmazás vádjával letartóztatták a tanárnőt.

Gieszinger férje teljesen értetlenül áll az esett előtt, a helyi sajtónak azt nyilatkozta, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem felesége valódi karakterére vall.

Margaret Gieszingert december 7-én százezer dolláros óvadék fejében kiengedték az előzetesből. A diákok bántalmazásáért akár három és fél évbörtönre is ítélheti a kaliforniai bíróság.

(via BBC)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten