Aktuális

Öld meg a nevelőszüleidet! - javasolta a virtuális háziszolga, Alexa

Bors

Létrehozva: 2018.12.22.

Egy amerikai tinédzsert a szülei likvidálására biztatott az Amazon virtuális asszisztense, Alexa. A fiú a családi problémáira keresett megoldást a neten, amire a robotvezérlésű beszélgetőpartner egy pszichológiai tanulmányból ragadott ki egyetlen mondatot: öld meg őket! A kütyü kifejlesztője, az Amazon igyekszik elbagatellizálni a problémát azzal, hogy folyamatos fejlesztések vannak arra vonatkozólag, hogy Alexa minél pontosabban tudja kifejezni magát, ez azonban nem nyugtat meg mindenkit, sőt!

A hangvezérelt robottal a hírek szerint egész komoly problémák adódnak. A felhasználók szerint gyakran előfordul, hogy a robot teljesen indokolatlanul, az éjszaka közepén vérfagyasztó kacajban tör ki, alpári módon beszél a kutyák székelési szokásairól, vagy ha félreért egy kifejezést és (talán) szexnek hallotta, a maszturbálás legextrémebb módjairól kezd értekezni.

A digitális asszisztens néha még kémkedik is, több reklamáció érkezett már azzal kapcsolatban, hogy Alexa rögzíti az otthon hallott beszélgetést, majd azt találomra elküldi egy számára ismerős email címre, legyen az az anyósunk, a gyerekünk vagy netán a főnökünk...De csinál olyat is, hogy hajnali háromkor bekapcsolja a rádiót vagy a tévét. Pont, mint egy horrorfilmben...

Az Amazon hangvezérelt asszisztense 2017 januárjában mutatkozott be először a világnak és azonnal nagy sikert aratott. A kütyü arra jó, hogy anélkül is információkhoz jussunk az internetről, hogy a kezünkbe vegyük a telefont. Elég csak megkérdezni Alexát főzés közben, hogy milyen fűszerek kellenek a csirkéhez, ő máris mondja. A nagybevásárlást is könnyedén elintézi, csak le kell diktálni neki a listát, ő megrendeli nekünk.

A hangszórókkal felszerelt vezérlőközpont azonban még ennél is többet tud, ha okoslakásban élünk, felkapcsolja a villanyt, ha kell, elindítja a mosógépet, kinyitja a garázsajtót, de még a kocsinkban is velünk lehet, ahol hanggal navigál minket az ismeretlen utakon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól