Aktuális

Olcsóbban adja az ételt egy magyar étterem, ha a szülők nem nyomkodják evés közben a telefonjukat

B. B. A.

Létrehozva: 2019.02.04.

Sokkoló adat: a magyarok 75 százaléka evés közben is nyomkodja a telefont. Hazai éttermek most azt szeretnék, ha a családok egyszerűen kint hagynák a készüléket, cserébe olcsóbban adják az ételt.

Legalább evés közben egymásra figyeljenek a családok, és különösen a gyerekekre, ne a telefonjaikba temetkezzenek – ezt szeretné elérni egy új hazai akció. Az alapötlet Angliából származik, ott minden ötödik szülő (!) evés közben is inkább a telefonját nyomkodja ahelyett, hogy a gyerekére figyelne vagy beszélgetne vele.

De most már magyar statisztikák is vannak: egy felmérésben a megkérdezettek 75 százaléka vallotta be ugyanezt. Az egyik magyar étteremben most egy kis ládikába gyűjtik a mobilokat, így jelezve, hogy a vendégek részt vehetnek a játékban. Annak a családnak, amely kibírja, hogy az étkezés ideje alatt nem nyúl a telefonhoz, a gyerekmenüt nem kell kifizetnie.

– A virtuális örömök mellett nagyon sok élmény vár ránk a való világban is és fontos lenne megtalálni az egyensúlyt – mondta Szántó Mónika, az akció egyik életre hívója. Az első csatlakozó a VakVarjú étteremcsalád, vendéglátóhelyeiken február 4-e és 10-e között zajlik a dolog. A részvételnek egyetlen feltétele van, az előzetes asztalfoglalás, amely során a #kikapcs nevű mobilmentes hétre kell hivatkozni.

– Nekünk az éttermekben eddig is nagyon fontos volt, hogy a gyerekekre külön figyelmet fordítsunk. Hétvégén óvónők figyelnek a kicsikre, és van külön játszó sarok is. Nagyon tetszett ez az akció, nem is gondolkodtunk azon, hogy csatlakozzunk-e, azonnal igent mondtunk. Nálunk otthon is, a vacsora szigorúan kütyümentes. Ami a legszomorúbb, amikor a gyerekeket úgy próbálják meg lecsillapítani a szülők az asztal körül, hogy odaadják nekik a mobilt. Gyakran találkozunk ezzel a szituációval. Remélem, hogy azzal, hogy kihelyezünk dobozokat az asztalra, hogy abban legyen a telefon, hozzájárulunk ahhoz, hogy egy kellemes élménnyel gazdagodjanak a családok – mondta a Borsnak az étteremcsalád tulajdonosa, Semsei Rudolf, aki négy gyermek édesapja is.

A kezdeményezéshez várják a további éttermeket, akik kedvet kaptak, hogy csatlakozzanak a mobilmentes akcióhoz.   

Visszük a vécére is

Az Euronics egy korábbi felméréséből kiderült, az ágyban lefekvéskor vagy ébredés után a magyarok 80 százaléka nézegeti a mobilját, minden harmadik ember pedig a vécére is magával viszi a készüléket. Minden második okostelefonos munka és evés közben is mobilozik, 15 százalékuk pedig vezetés közben is telefonálgat vagy üzenetet ír.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól