Aktuális

Olaszliszka: Harcba száll a Szögi család a lincselőnek ítélt milliókért

M. S., L. B.

Létrehozva: 2018.11.28.

Mérhetetlen haragot váltott ki a Bors tegnapi, az olaszliszkai lincselő ötmilliós kártérítéséről szóló cikke. A Szögi család jogi képviselője azonban nem tétlenkedik: értesítette a bírósági végrehajtót az ifjabb H. Dezső ölébe pottyanó vagyonról.

Nemhiába várt a szájába repülő sült galambra az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottjaként 17 évre ítélt ifjabb H. Dezső. Egyebet sem kellett tennie, csak megbízást adni egy ügyvédi irodának, hogy rossz tartási körülményei miatt bepereljék az államot. Garantált a siker…

Nyolcszáz megbízás egyetlen irodánál

Az Echo Tv Razzia című bűnügyi magazinja számolt be róla először, hogy a férfi 5 millió forintos kártérítési pert nyert. A Bors pedig azt is kiderítette, hogy ifjabb
H. Dezső elvileg hamarosan élvezheti is „munkája gyümölcsét”, hiszen kedvezménnyel szabadulhat, akár már jövő júliusban távozhat a börtönből jó magaviseletéért.

De hogyan is működik ez a manapság már nyugodtan üzlet­ágnak nevezhető mechanizmus? A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda számtalan fogvatartott ügyét képviseli a nem megfelelő börtönkörülmények miatt indított eljárások során.

– Rengeteg ilyen ügyünk van, legalább nyolcszáz. A különböző bűncselekményeket ilyenkor nem nézzük, nem foglalkozunk azzal, hogy adott esetben mekkora közfelháborodás kísér egy-egy ügyet. Csupán az elhelyezési körülményeket tartjuk szem előtt, csak a börtönviszonyokkal foglalkozunk – mondta a Borsnak az irodát vezető dr. Magyar György. Az irodájukban külön alkalmazott foglalkozik ezen ügyek rendszerezésével.

Az eltöltött napok számítanak

– A legtöbb panasz a nem megfelelő tisztálkodási lehetőségekre, a megjelenő rovarokra és az adott intézmények szűkösségére vonatkozik. Ezeket a pereket rendszerint megnyerjük, a sértetteknek, akik jelen esetben az elítéltek, az említett körülmények között eltöltött napok után határozzák meg az összeget – magyarázta Ma­gyar György.

Az ügyvéd elmondása szerint a strasbourgi ügyek jelenleg fel vannak függesztve, mert Magyarország már vállalta a rendezésüket. Az Igazságügyi Minisztérium fizeti ki közvetlenül rajtuk keresztül a sértetteknek azt az összeget, amit a bíróság megállapít. Magyar György az általuk kért sikerdíjak mértékéről nem kívánt nyilatkozni, felvetésünkre, amely szerint ez a megítélt kártérítés 30 százalékát is elérheti, mindössze annyit mondott: ők ennél kisebb sikerdíjakat számítanak fel.

H. Dezső önként mondjon le a millióiról!

A Szögi családot képviselő dr. Helmeczy László la­punknak elmondta: amint értesült H. Dezső kártérítéséről, levélben tájékoztatta erről a bírósági végrehajtót. Szögiéknek ugyanis jogerősen 46 milliós kártérítést ítélt meg a bíróság, ebből azonban a mai napig egy fillért sem láttak.

– A nyolc elítéltet egyetemlegesen terheli a kártérítés. Magyarán ha például egyikük nyer a lottón, akkor a teljes, a Szögi családnak járó kártérítés végrehajtható rajta. Elkeserítő a hír, miszerint ifjabb H. Dezső kedvezménnyel szabadulhat. Sosem tett rá kísérletet, hogy rendezze a Szö­giék felé fennálló tartozását, így is kifejezvén megbánását. Ha most egy csepp emberség is volna benne, akkor jelezné a börtönparancsnoknak, hogy a kártérítési perből nyert összeget Szögiék kárenyhítésére szánja. Az pedig teljesen ismert jelenség, hogy bizonyos kollégák szakosodnak az efféle, rabok által indított perekre és tetemes összegeket kaszálnak ezáltal – tette hozzá Helmeczy.

Az ügyvéd arról is beszélt: a 2006. október 15-én meglincselt Szögi Lajos családja minden esztendőben túrával emlékezik a köztiszteletben álló tanárra. A beszédet az a lelkész szokta tartani, aki eltemette Szögi Lajost. Az áldozat özvegye továbbra is óvónőként dolgozik, a lincselést végignéző kisebbik lány ma már gimnazista, testvére – akit az apját meggyilkoló tömeg megerőszakolással fenyegetett – elvégezte az orvosi egyetemet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska