Aktuális

Olajosan és szétlopva került elő Andreáék bőröndje

R. K.

Létrehozva: 2018.09.04.

Kis túlzással cafatokban landolt Ferihegyen egy Malagából érkező csomag. Andreáék a nyaralásból jöttek haza, de csak másnap lett meg a bőröndjük, amiből több dolog eltűnt. Kártérítésről nem is álmodhatnak.

Forrás: AFP

Kisebb rémálommal végződött egy magyar család dél-spanyolországi nyaralása. Andreáék Málaga mellett pihentek, de a szörnyű valóság hamar elfeledtette velük az élményeket. A Ryanair repülőgépe szeptember elsején, késő este landolt Budapesten. A leszállást követően annak rendje és módja szerint a bőröndátvétel felé vették az irányt, ám hiába lesték, a csomagjuk sehogy sem akart felbukkanni a szalagon.

– Addig vártam, amíg le nem zárták a fotocellás ajtókat. Elmentem reklamálni az elveszett poggyászok pultjához, ide-oda irányítottak, majd azt mondták: menjek csak haza a kislányommal, és hívjam a megadott számokat – fakadt ki tehetetlenségében Andrea a közösségi oldalán. Másnap reggel a telefonálgatásokkal sem járt sikerrel, így visszament a reptérre, ahol végül előkerült a táska, de igen tragikus állapotban.

– A csomagunk kritikán aluli állapotban volt. Felnyitották és szalaggal leragasztották. A benne lévő ruhákat átforgatták, és ko­szosan, olajosan visszadobálták a bőröndbe. A tartalma is hiányos volt: pótolhatatlan fotók tűntek el, amiken a kislányomat és delfineket örökítettem meg, de emellett más személyes holmik is eltűntek belőle – írta felháborodottan, majd hozzátette: szeretett volna panaszt tenni és jegyzőkönyvet felvenni, de állítása szerint a Ryanair nem volt ebben a segítségére, mivel szerintük a csomag a szalagon volt, vagyis ők tehetetlenek az ügyben. Andrea azonban nem hagyja annyiban az ügyet.

A kesettagepem.hu munkatársa, Bokor Péter úgy véli, hogy jegyzőkönyv nélkül szinte teljesen esélytelen, hogy valamilyen kártérítést kapjon az utas az eltűnt vagy megsérült csomagja miatt.

– Ha nincs ott a bőrönd az érkezésnél, akkor mindenképpen jegyzőkönyvet kell felvetetni. Ehhez ragaszkodni kell. Addig nem szabad eljönni a reptérről, ha kell, hívjunk rendőrt, és te­gyünk feljelentést. Vélhetően valaki megtalálta a csomagot a személyzet tagjai közül, és kipakolhatta. Jegyzőkönyv nélkül azonban nagyon nehéz bármit elérni, így ez az elsődleges feladat minden esetben – szögezte le a szakértő a Borsnak.

Botrány botrány hátán

A Wizz Air és a Ryanair a családok szétültetésével verte ki először a biztosítékot az utasoknál, akik csak akkor foglalhatnak egymás mellett helyet, ha több ezer forintot fizetnek. Azután csökkentették a felvihető kézipoggyászok méretét. A Ryanair hatalmas botrányt kavart azzal, hogy a Kanári-szigetekre nyaralni induló több tucat magyar bőröndjét itthon hagyta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489312
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489312
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze