Aktuális

Ő a világ legbátrabb és legügyesebb kisgyereke, mert túlélte!

Bors

Létrehozva: 2016.09.22.

Szibéria hőseként emlegetik azt a 3 éves kisfiút, aki 72 órát töltött egyedül a farkasoktól és medvéktől hemzsegő hegyekben - írja a The Sun magazin. Tserin Dopchut zsebében pusztán pár kocka csokoládé volt, mikor eltűnt az erdőben, ahova azért indult, mert egy aranyos kiskutyát követett. A gyerekre a nagymamának kellett volna vigyáznia, de ő nem vette észre időben, hogy elkódorgott a gyerek.

Akkor kezdték el tömegek keresni a gyereket, amikor az első nap fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. A kisfiún nappali ruha volt, és a keresők úgy vélték, a kiskutya lelépett a gyerek mellől mikor kiszagolta a hazafelé vezető utat, így a 3 éves teljesen egyedül töltötte az időt az erdőben. 

A közel kétszáz keresésre induló ember közül pont a nagybátyja hívó szavára reagált a gyerek, ezzel 72 órával az eltűnése után megmentette a saját életét. A kisfiú első kérdése az volt a nagybátyjához, hogy a játékautójával minden rendben van e. Mint kiderült, az első nap a csokit ette meg és a vörösfenyők gyökerei közt húzta meg magát, mert az nem volt nedves.

Az egész falu megünnepelte a kisfiú hazatérését, akinek második nevet is adtak - Maugli - azért, mert túlélte ezt a kalandot. A rendvédelmek szerint a gyerek fokozott veszélynek volt kitéve, mert a folyó gyors sodrású és iszonyú hideg, így ha belesett volna, biztosan meghal. Továbbá rengeteg farkas és medve él az erdőben, és az utóbbiak a tél közeledtével mindenre támadnak, ami él és mozog. Ráadásul éjszaka fagy is, így az hogy kabát sem volt rajta, nehezítette a helyzetét. 

A kisfiú édesapja az orosz hadsereg tagja, aki nem véletlenül büszke nagyon a gyerekre. Az orvosok szerint nem szenvedett maradandó sérüléseket. Tserint egyébként 3 kilométerre a falutól találták meg. Az önkéntesek, a mentők a rendőrök valamit a közeli és távoli rokonok, mintegy 120 km-nyi területet fésültek át a 3 nap alatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713306308
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713306308
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123014_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akik mindent csak halogatnak: ez az 5 csillagjegy a leglustább mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte