Aktuális

Nyomoznak a rommá tört Combino ügyében

S. D.

Létrehozva: 2014.05.20.

A rendőrség is vizsgálódik a Combino balesetével kapcsolatban, ahol legalább százmillió forintos kár keletkezett. Mint kiderült, a vezető nem volt zöldfülű, már dolgozott más típuson.

A Bors szeretett volna interjút készíteni a százmilliós kárt okozó villamosvezetővel (nem akart beszélni), a rendőrök kérdéseit viszont nem háríthatja majd el ilyen könnyen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ugyanis hivatalból eljárást indított, mivel személyi sérüléses baleset történt.

Amit eddig biztosan tudni: az utasokat nem szállító Combino a III. kerületi Bécsi úti (1-es villamos) végállomásán szenvedett balesetet, melynek következtében kisiklott és látványosan összetört. Az anyagi kár jelentős, úgy tudjuk, legalább 100 millió forint körüli lehet. A helyszínről az oktatót és a tanuló villamosvezetőt könnyű sérüléssel szállították kórházba a mentők. Hivatalosat azonban még nem tudni állapotukról, pedig ez sokat nyomhat a latban. Ha valamelyikük sérülése nyolc napon túl gyógyul, akkor a rendőrségi eljárásban már nem szabálysértésként, hanem vétségként kezelik az esetet.

Megkerestük kérdé­seinkkel a BKV Zrt.-t is – pontosan mekkora kár keletkezett; meg lehet-e javítani a járművet; volt-e biztosítás a villamoson; kinek a felelőssége lehet a baleset stb. –, de lapzártánkig nem érkezett válasz.

Az Index szerint a tanulóvezető nem zöldfülű kezdő volt, korábban már dolgozott más típuson, mivel teljesen kezdőket nem raknak Combinóra.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője elmondta: valamennyi pénzt biztosan behajtanak a hibázó villamosvezetőn. – Az ilyen eseteket a kollektív szerződésük szabályozza, amely 4 hónapos kártérítési kötelezettséget ír elő. Tehát a sofőr 4 havi bérének megfelelő összeggel felel. Ha bruttó 300 ezer forintot keresett, akkor ez 1,2 millió forint. Emellett ilyen esetben meg is válhatnak a munkavállalótól.

Ütközött a 18-as is

A 18-as villamos egy úttisztító gépkocsival karambolozott Budapest I. kerületében tegnap reggel. A balesetben ketten megsérültek, a környéken jelentős volt a torlódás. Egy ideig pótlóbuszok jártak a 18-as villamosvonal egy szakaszán, a Döbrentei tér és a Széll Kálmán tér között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült