Aktuális

Nyomorog a színész, aki rengeteg örömteli percet okozott

Bors

Létrehozva: 2017.02.28.

Az AcNews beszámolója szerint nyomorúságos körülmények között tengődik Szilágyi István színművész, akit rengeteg filmes és színpadi szerepe közül talán a Keménykalap, krumpliorr című ifjúsági sorozat Lópici Gáspárjaként ismer az ország. A visszavonult színművész nagyon szerény körülmények között él, az elmúlt időszakban több egészségügyi problémája is volt. Tavaly írtunk róla, hogy fia egy ostorral megsebesítette, majd miután a télen nem tudtak szobrászművész feleségével fűteni, súlyos tüdőgyulladást kapott. Hetekig feküdt kórházban, ez idő alatt pedig trombózis alakult ki a lábában.

– Így élek én… így kell élnem - kezdte beszámolóját az idős színész.

– Engem sosem érdekelt a pénz, gazdagság és hírnév. A művészetnek adtam az életem, és mindig csak az érdekelt, hogy menyire jó egy darab, amiben játszom. Persze zavar a nélkülözés, de ha visszamehetnék az időben sem csinálnék másképp semmit- árulta el Szilágyi István.

A lap megszólaltatta Martyin Lászlót, a Művészek a Művészekért Alapítvány elnökét, aki már felvette a kapcsolatot a legendás színésszel.

– Voltunk olyan művészeknél, akik még Istvánnál is mélyebb szegénységben élnek. Az, hogy a művésztársadalom ilyen mélyre le tud süllyedni, az valahol az emberek hibája is. Nem akarom elhinni azt, hogy az a színész, aki a legtöbb magyar filmben szerepelt, ezt a sorsot érdemli! – mondta Martyin László.

A színész abban bízik, hogy felépülése után ismét szerepeket vállalhat a Győri Nemzeti Színházban, ám a Blikk érdeklődésére a színház értetlenül állt a fejlemények előtt.

– Szilágyi István tavaly nyugdíjba vonult tőlünk, így szó sincs arról, hogy visszatérne játszani – szögezte le a színház kulturális menedzsere a Blikknek. – Magam is megdöbbenéssel olvastam, milyen körülmények közt él egykori művészünk feleségével, a szobrász Humenyánszky Jolánnal. El kell mondjam, nem így kéne lennie.

Szilágyi az elmúlt nyolc évben egy közművesített színészlakásban élt, ám a színház alkalmazottjának elmondása szerint azt egyik pillanatról a másikra hátrahagyta. Az intézmény azonban azóta is fenntartja a számára a lakást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor