Aktuális

Nyomasztó videó: így mérgezte meg jegeskávéval a barátnőjét

Bors

Létrehozva: 2016.08.10.

<p>A közelmúltban hozták nyilvánosságra azt a megrázó felvételt, ami egy indonéz üzletember fiatal lányának utolsó pillanatait rögzítette.</p>

A 27 éves Wayan Mirna Salihin január 6-án délután ötkor egy pláza kávézójában találkozott barátnőjével, Jessica Kumala Wongsoval Jakartában. Wongso jegeskávét rendelt Salihinnek, majd - amikor senki sem látta - ciánt kevert az italhoz. Az áldozat már az első kortynál érezte, hogy valami nem stimmel: meg is jegyezte, hogy rendkívül rossz íze van a kávénak. Nem sokkal később összecsuklott - eszméletét vesztette, majd egy órával később (már a helyi kórházban) elhunyt.

A boncolás kimutatta a mérgezést, barátnőjét - akivel régóta ismerték egymást és akinek indítékai a mai napik tisztázatlanok - a hónap végén letartóztatták.

A lány, aki Sydney-ben tanult halála előtt, borzalmas kínokat élhetett át élete utolsó pillanataiban: „Úgy tudom, hogy a méreg mindent elpusztított, ami az útjába került. Azt mondták, a gyomra teljesen megsemmisült a méregnek köszönhetően” - nyilatkozta férje, Arief Soemarko az ABC-nek. Két perccel az első korty után üres tekintettel és habzó szájjal hevert a kávézó padlóján...

A The Age szerint Wongso tettét - aki együtt lakott és egy egyetemre is járt barátnőjével Ausztráliában - a bosszú vezérelte, míg az ABC mentális problémákról számolt be nála, mik először egy évvel a gyilkosság előtt jelentkezhettek. 

A felvételen narancs felsőben látható a feltételezett gyilkos, fehérben pedig áldozata:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673113
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei