Aktuális

Nyolc év után lett meg az ellopott pénztárca, tulajdonosa nem hitte el, amit benne talált

Címkék
pénztárca

Bors

Létrehozva: 2017.03.24.

Courtney Connolly pénztárcáját még 2009 nyarán lopták el az autójából. A nő számára nagy bosszúságot okozott a lopás, minden iratát, bankkártyáját újra meg kellett csináltatni, ráadásul ha nem is sok, de volt benne pénz is, ami azért csak hiányzott. A nő bejelentette a lopást, természetesen esély sem volt rá, hogy megtalálják az eltulajdonított tárcát.

Teltek az évek, a nő pedig már nem is gondolt az eltulajdonított tárgyra, pláne nem a benne tartott értékekre. Élte az életét, és talán azóta már újabb pénztárcát vesztett el, amikor szóltak a bostoni rendőrök, hogy valaki leadta a tárcát egy helyi kapitányságon.

A rendőrök hétfőn jutottak hozzá bőr pénztartóhoz, és rövid nyomozás után meg is találták a gazdáját. A hatóságok végül a nő sógornőjét érték el, rajta keresztül sikerült visszajuttatni pénztárcát a gazdájának, akit hatalmas meglepetésként ért az elveszett darab megkerülése is, az aztán már sokkolta, amit benne talált.

Ugyanis egyetlen cent sem veszett el, minden éppen ugyanolyan állapotban volt, ahogy nyolc éve eltűnt. Benne volt mind a 141 dollár, emellett az összes kártya, irat, személyes emlék.

– A készpénzhez nem nyúltak, a bankkártyáim érintetlenek, az iratokkal nem éltek vissza. Szó szerint olyan, mintha csak tegnap esett volna ki a zsebemből – mesélte a nő a UPI-nak, aki azt is elárulta, hogy benne volt egy ősrégi szerencsesüti idézet is, miszerint „Hamarosan jó híreket kapsz”.

Az üzenet pedig bevált, a pénztárca megkerülése több szempontból is jó hír. Már magában a tény, hogy egy nyolc éve elveszett tárgy előkerül, nagy öröm, a benne maradt, megtalált összeg pedig éppen fedezi a nő egyik tervének a kiadását, éppen ekkora összeg egy erőemelő verseny nevezési díja.

A nő szerint a pénztárca megtalálásának köszönhető, hogy másnap sikeresen letett egy egyetemi vizsgát is.

– A tanulság pedig, hogy sose veszítsd el a hited abban, hogy az élet jó dolgokat tartogat a számodra – zárta a történetet Connolly kisasszony.

A történetről szóló riport:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól