Aktuális

Novák: továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv támogatásaira

Címkék
politika

Bors

Létrehozva: 2019.07.05.

<p>- Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv hétfőn életbe lépett négy támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.</p> <p></p>

Novák Katalin azt mondta, naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.

Az egyik kereskedelmi bankban már meghaladta a százat a legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás folyósítása - hangsúlyozta.  Hozzátette: a bankok a rendelkezésükre álló időnél hamarabb, átlagosan három nap alatt bírálják el az igényléseket.

Kiemelte, a bankok visszajelzése szerint a babaváró támogatás esetében a legtöbben a maximális összeget igénylik.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy aki várandósan igényli a babaváró támogatást, az igényléssel párhuzamosan rögtön benyújthatja a visszafizetés felfüggesztésére vonatkozó kérelmet is.

A babaváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. decemberig érhető el - idézte fel.

Kitért arra is, a négy támogatásról most egy újabb tájékoztató kisfilmet készítettek. Emellett a felmerülő kérdésekre a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon kaphatnak választ az érdeklődők, a csalad.hu oldalon pedig általános tájékoztatás található az akcióterv egyes elemiről - fűzte hozzá Novák Katalin.

A családvédelmi akcióterv négy eleme - a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanra és a kibővített jelzáloghitel elengedés - hétfőn lépett életbe. Ezekkel együtt elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen segíti a lakásvásárlást és -felújítást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól