Aktuális

Novák Katalin: A családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét

Bors

Létrehozva: 2019.07.13.

- A július 1-jén elindított családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét, és segíti a fiatalokat az életkezdésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Mediaworks vidéki napilapjaiban szombaton megjelent interjúban.

Forrás: MTI

Novák Katalin hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy segíteni tudjon azoknak a fiataloknak, akikben "érik az elhatározás a gyermekvállalásra, és anyagi biztonságérzetet szeretnének".

Kifejtette: a babaváró támogatás azokat a házaspárokat érinti, akik elköteleződtek a családalapítás mellett, nincs stabil egzisztenciájuk, és a saját lábukra szeretnének állni. A szabad felhasználású hitellel biztosítják a fiataloknak, hogy anyagi mozgásterük növekedjen - fogalmazott.

Hozzátette: a július 1-jén életbe lépett, a gyermek születése előtt igényelhető támogatással kivételt tettek, a júliusban született gyermekekre utólag is benyújtható az igénylés, de legkésőbb július 31-ig.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett kevésbé ismert a jelzáloghitel elengedésének a lehetősége. Eszerint abban a családban, ahol ingatlanfedezetű jelzáloghitel van, és újabb gyermek születik, az állam a második gyermek után egymillió, a harmadik gyermek után négymillió, minden további gyermek után egy-egymillió forintot átvállal a tartozásból.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról elmondta: az autókereskedőktől érkezett jelzés arról, hogy a tesztautók vásárlására is vonatkozzon a támogatás, mivel ezekhez kedvező áron juthatnak hozzá a családok. Ismertette: a támogatandó járművek közé a legfeljebb egy éve forgalomba helyezett, maximum kétezer kilométert futott autók tartoznak.

Az államtitkár közlése szerint a családvédelmi akcióterv alapján egy nagycsaládot tervező házaspár összesen 25 millió forint vissza nem fizetendő támogatással és tízmillió forintos kölcsönnel számolhat.

Novák Katalin a családtámogatások kapcsán kitért az ellenzékre. "Ők elvettek, mi nemcsak visszaadjuk, de több lehetőséget kínálunk, mint valaha. Az ellenzék, élén Gyurcsány Ferenccel ma ugyanolyan családellenes politikát folytatna, mint korábban. Erre nem vevők az emberek" - mondta  az államtitkár

A mi költségvetésünk a családok költségvetése, jövőre két és félszer annyit fordítunk a gyermekes családokra, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés - jelentette ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól