Aktuális

Novák Hunor: A nőgyógyászatban nagyon ki kéne borítani a bilit

dr

Létrehozva: 2017.10.04.

Forrás: Végh István

Miért indította el a Facebook-oldalát?

Nagyon sokszor találkoztam olyan elavult módszerekkel, berögződött szokásokkal, tévhitekkel, amelyekről úgy véltem, érdemes lenne már valakinek írni. A rutinszerű lázcsillapítás, az antibiotikumok túlzott használata, a homeopátiás hókuszpókusz, vagy darázscsípésre kalcium és még sorolhatnám: sok olyan gyakorlat van, ami egyáltalán nem állja meg a helyét.

Ha az ember bemegy az orvoshoz, és felírják a gyerekének az antibiotikumot, úgy hogy még nem tudni vírusos vagy bakteriális eredetű a betegsége, akkor hiába mondja, Doktor úr! Olvastam Novák Hunor oldalán is, hogy ezt nem kéne. A rendelőkben az orvosok a döntéshozók, és legtöbbször ki is kérik maguknak, hogy a szülők beleszóljanak az egész történeteben, gyakorlatilag csak biodíszletek a rendszerben. Nem gondolja, hogy rossz oldalon fogta meg a gyeplőt?

Szerintem nem, egyrészt sok orvos is olvas, másrészt én elsősorban a páciensek, szülők egészségértésén, hozzáállásán szeretnék fejleszteni, hozzájuk szólok. Hiszen sok szülő van, aki követeli például az antibiotikumot, miután kettőt köhög a gyereke. Ilyenkor azokat a körzetben dolgozó kollégákat sajnálom, akiknek naponta 80 beteget kell ellátniuk, és 50 páciens után már nincs erejük „veszekedni” a szülőkkel, ezért inkább engednek a nyomásnak, és felírják az antibiotikumot vírusfertőzésre, amikre egyébként teljesen felesleges és csak káros hatása van. Másrészt el kell felejteni az alá-fölé rendelt viszonyt, a pácienst fel kell világosítani, partnerként kell kezelni, hogy ne biodíszletek legyenek a gyógyítás során.

Az oldala stílusa mondhatni elég bulváros. Nem érte emiatt kritika?

Kritika inkább azoktól jön, akik a múlt évezredben ragadtak és nem igazán értik az internet működését, vagy akik azt hiszik, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet oldalának böngészésével kezdik a napot a magyar emberek. Én 21. századi kommunikációt igyekszem folytatni, könnyed és érdekes körítéssel próbálom eljuttatni a legmodernebb orvosi ajánlásokat, tudományos tényeket az emberekhez. Sajnos az orvosok jó része kivonult a médiából, online felületekről, és átadták a terepet a sarlatánoknak, lájkvadász oldalaknak, szerintem ez óriási hiba.

A családjában több orvos is van, például az édesanyja is az. Predesztinálva volt erre a pályára?

Nem, először tanár akartam lenni, de beláttam, hogy orvosi diplomával a kezemben több lehetőség lesz az életemben. Egyetemi oktatónak készültem, de magával ragadott a gyermekgyógyászat, a vidám légkör és az, hogy a gyerekek rengeteg szeretetet tudnak adni és fogadnak el. Nagyon motiváló velük foglalkozni. 

Milyen habitusú embernek írná le magát?

Erre azt tudom mondani, amit Bödőcs Tibor is mondott D. Tóth Krisztának: Ha rólam kérdeznek, úgy érzem, mintha magamból kéne érettségizni, és ez elég frusztráló, így nem szeretem magamat minősíteni.

Elég megosztó figura. Nem feltétlenül azért, mert ahogy kimondja, nem kell lázat csillapítani minden esetben. Inkább, amit felhoztak negatívként Önnel szemben, hogy túlzásba viszi. Ilyen például az is, mikor kimondta az európai tudományos akadémiák közös testülete - az EASAC - , hogy a homeopátia hatástalan, Ön még belerúgott egyet a halottba. 

A homeopátia meghalt volna?  Nem hiszem, hiszen egymilliárd eurós forgalmat generál az EU-ban és hazánkban is minden gyógyszertárban még mindig ott van. Több idős, tapasztalt kolléga megerősítette: általában sok-sok évig kell sulykolni a dolgokat, mire átmegy a köztudatba és változást lehet elérni.

Akkor ezért ismétli ennyiszer a C-vitamin, D-vitamin, homeopátia, lázcsillapítás és társait a Facebookon?

Igen. Hosszú évtizedekig használt módszereket nagyon lassan engednek el a betegek és az orvosok is, és azt látom a hozzám érkezett kérdésekből, hogy még mindig nagyon sok emberhez nem jutottak el a valós információk. 

Úgy gondolom, jól felépítette magát ezzel a Facebook-oldallal. Még a fizetős, VIP oldalán is maximális a követői száma. Ez volt a cél? Már közel 80 ezer embert ér el.

A célom, hogy az emberek kétkedjenek, gondolkozzanak, ne használjanak feleslegesen gyógyszereket a spontán gyógyuló vírusfertőzésekre, és ne használjanak hatástalan alternatív, sok esetben még veszélyeket is rejtő gyógymódokat sem. Ellenzem és nem fogadok el hálapénzt, viszont úgy vélem, egy orvosnak nem kell szégyellnie pénzt kérnie prémium egészségügyi szolgáltatásért, ezért indítottam limitált taglétszámú VIP-csoportomat is, amely után rendesen adózok. Tudom, ez szokatlan a hálapénzmaffia országában, de lehet így is csinálni.

Nincs nagyon egyedül a szakmában?

Nagyon sok biztatást kapok kollégáktól, neves országos szaktekintélyektől, professzoroktól, akik szintén mondják, hogy hány éve hangoztatják azokat, amiket én, és örülnek, hogy most végre ez nagyobb tömegekhez is elér az újfajta kommunikációs stílusnak köszönhetően. Úgy vélem, több orvosnak kellene felvállalnia a tájékoztatást, médiaszerepléseket, különösen a nőgyógyászat terén lehetne borítani a bilit, ahol rengeteg téves szokás, gyakorlat van, aminek egyik fő életben tartója a hálapénz. Sok felesleges vizsgálat, beavatkozás, hiszen minél nagyobb a beavatkozás, több az öltés, annál vastagabb a boríték…

A követői többször is kérdezik, hogy lesz e végre magánpraxisa. Lesz?

Sajnos lesz, 5-10 éven belül valamikor biztosan. Azért sajnos, mert az átlag orvosi fizetések miatt a magyar orvosok rá vannak erre szorulva: méltatlannak tartom, amikor óriási tudású szakemberek a megélhetés miatt plusz ügyeleteket kell vállaljanak vagy magánrendelést kell tartsanak megélhetésük miatt. Szomorú, hogy anyagilag nincsenek megbecsülve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei