Aktuális

Nótár Mary és volt menedzsmentje kölcsönösen fizethet egymásnak

Bors

Létrehozva: 2018.04.17.

Forrás: Bors

Úgy tűnik lassan pont kerül Nótár Mary és volt menedzsmentje közt húzódó egyik peres ügy végére. A Miskolci Járásbíróság és Miskolci Törvényszék taláros testülete első fokon meghozott ítéletének egyik felében a menedzsment, a másik részében az énekesnő javára döntött, mindkét félnek 500-500 ezer forint sérelmi díjat kell fizetnie a másiknak, és a perköltségen is osztozniuk kell.

A 32 éves énekesnő 2016 őszén rúgta össze a port korábbi menedzserével, Lakatos Róberttel, illetve a a Skyforce Kft.-vel. Azóta csak ügyvédjeiken keresztül kommunikálnak. Mary volt menedzsmentjét azért meszelte el a borsodi bíró, mert a Facebookon közzétett egyik posztjukban a nemi identitását firtatták pártfogoltjukkal kapcsolatban. Mary meg akkor hibázott amikor korábban az egyik napilapnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy Lakatos Róbert és felesége bezárta és fogva tartotta őt otthonában.

- Gyorsan az elején tisztázzuk, hogy két különböző perben is szemben állunk Maryvel. A Fővárosi Törvényszéken van egy kártérítési per, meg volt egy személyiség jogi, ami most záródott le Miskolcon elsőfokon. Egyébként, én mint Lakatos Róbert 100 százalékban pernyertes vagyok. Nótár Mária megsértette a becsületemet, és jó hírnevemet, ezért fizetnie kell 500 ezer forintot. Az mindenképpen elégedettséggel tölt el minket, hogy nyilvánosan is bocsánatot kell kérnie. A Skyforce kft. 50 százalékban pervesztes – értékelte a bíróság döntését Lakatos Róbert. A korrekt ítélettel a másik fél is hasonlóan elégedett.

- Sikerként értékeljük, hogy a Törvényszék megállapította, a Skyforce Kft. megsértette Mary emberi méltósághoz való jogát amikor nyilatkozatában többek között álterhesnek, és hazugnak minősítette. Azt is kimondta, a bíróság, hogy Mary a videóüzenetében tett nyilatkozataiban nem sértette a felperesek becsületét és jó hírnevét. A Skyforce Kft-t 500.000,- Ft megfizetésére kötelezték Mary javára, és a Lakatos Róbert általi kereset is több olyan elemet tartalmazott, aminek nem adott helyt a bíróság. Számunkra az a fontos, hogy hogy a Törvényszék kimondta, Nótár Máriának nem kell eltűrnie a felperesi oldal becsületsértő kijelentéseit. – kommentálta a bírói döntést dr. Kovács Attila, Nótár Mary jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek