Aktuális

Norvégiából kajakozik haza Richárd

Címkék
kajak

H. R.

Létrehozva: 2019.07.18.

Óriási feladatra vállalkozott Varga Richárd. Kajakkal indult haza Norvégiából, a Mosoni-Duna partján fekvő Dunakilitiig meg se áll. Már fiatal kora óta evez a Szigetközben. Norvégiába szerencsét próbálni ment ki, végül ott ragadt, 12 éve él kint. Mivel a vizet nem tudta elengedni, ezért nyaranta kajaktúrákat vezetett a norvég Lofoten-szigetekre. Május 24-én úgy döntött evezve teszi meg a Magyarország és Norvégia közötti távot, a cirka 4600 kilométert. Tervét egyelőre jól hozza, számításai szerint 7 hónapot vesz igénybe összesen a túra.

– Amikor kitaláltam jó bulinak tűnt háztól házig kajakozni – mondta Richárd a Kisalföldnek.

Nappal az előrehaladás a cél, az éjszakákat a parton tölti jó esetben sátorban, vagy függőágyban. A küldetés a Endurance Mission Paddling Upstream nevet kapta és a célja, hogy beteg gyerekeknek gyűjtsön.

– A Bátor Tábor több szempontból is megfelelt. Legfőképp, hogy szabadidős tevékenységekkel, táborozással segítenek beteg gyerekeknek a gyógyulásban – mondta Richárd.

– Viszonylag jól haladok, bár mehetne gyorsabban is. Most hagytam el Haugesundet, estére Stavangerben leszek – írta a Borsnak tegnap Richárd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei