Aktuális

Norbert: Odalett a lábam! - Egy kamionos kálváriája

R.K.

Létrehozva: 2016.07.28.

2013-ban egy súlyos lábtöréssel kezdődött a kamionosként dolgozó Norbert szomorú története. A csepeli férfi egy tatabányai telephelyen dolgozott, ahol a lába beakadt a lerakodásnál, és három helyen is eltört.

A helyi kórházban megműtötték, nem sokkal később pedig hazaengedték. Norbertet egy cég szállította Budapestre, a jármű azonban az indulást követően nem sok­kal kátyúba futott, a férfi alatt pedig úgy eltört a hordágy, hogy a műtött jobb lába újfent súlyos sérülést szenvedett.

– Óriási fájdalmaim voltak, de se vizet, se fájdalomcsillapítót nem kaptam. Reggel hat előtt indultunk, majdnem dél volt, mire Csepelre értünk. Mindkét betegszállító bunkón és lekezelően viselkedett, úgy bántak velem, mint egy zsák krumplival – fakadt ki megkeresésünkre Norbert.

A férfinak az éjszaka folyamán óriási fájdalmai voltak. Bevitték az egyik fővárosi kórházba, ahol azonnal kiderült, a betegszállítás közben gyakorlatilag nyílt törést szenvedett. Norbertre a következő hónapokban több műtét is várt, és szerinte az orvosok is hibáztak.

– A lábamat húsevő bakté­rium támadta meg, amelybe belevágtak, pedig előtte ki kellett volna tisztítani. Emiatt harmincnégy napot feküdtem bent, két kórházban is kezeltek. Egy óriási lyuk keletkezett a lábszáramon, amely rendkívül nehezen gyógyult meg – mondta el a férfi.

Norbert jobb lába végül több centivel rövidebb lett, amely miatt gyakorlatilag tönkrement az élete. Mivel nem tudja behajlítani, elveszítette a munkáját, fürödni sem tud egyedül, és a járáshoz is botra van szüksége. A családja anyagilag nehéz helyzetbe került, az autista kisfiuk nevelése is komoly nehézségekbe ütközik. Norbert a mai napig peres úton próbálja bebizonyítani az őt ért sérelmeket.

– A kórházakban elkeverték a röntgenfelvételeket, azt sem tudom bebizonyítani, hogy hol kaptam el a fertőzést. A munkáltatóm is jogtalanul bocsátott el. Három éve húzódik az ügy az igazságügyi orvosszakértő miatt. Kilátástalan a helyzetem, nem tudom, mi lesz a vége – mondta könnyes szemmel a férfi.

A betegszállító cég a Borsa megkeresésére közölte: ők nem hibáztak, és a rendőrség sem talált erre utaló bizonyítékot, így semmiféle felelősségük nincs ebben az ügyben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze