Aktuális

Nőket futtatott és vert Olaszországban az abonyi férfi

MTI

Létrehozva: 2016.09.22.

Kerítéssel és más bűncselekményekkel vádol a Ceglédi Járási Ügyészség egy abonyi férfit, aki több nőt prostituáltként dolgoztatott Olaszországban, s ha ellenszegültek, akkor megverte, megfenyegette őket.

A férfi 2011-től több nőismerősét rábeszélte arra: dolgozzon prostituáltként Magyarországon és Olaszországban, s az így keresett pénz jelentős részét adja át neki. Az egyik sértett másfél évig dolgozott Olaszországban prostituáltként, ez idő alatt több mint tízmillió forintnak megfelelő eurót keresett, amit át kellett utalnia a férfinak. Amikor haza akart jönni vagy a futtatója kevesellte a bevételt, a vádlott azzal fenyegette meg, hogy elmondja a rokonainak, mivel foglalkozik, majd megveri őt és a családját is - ismertette a vádiratot a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gugyi Csilla.

Az abonyi férfi 2013 áprilisától az élettársát is rávette a prostitúcióra, neki előbb Kecskemét térségében, később Olaszországban, Riminiben kellett dolgoznia. A gyakran ellenszegülő nőt a vádlott durván bántalmazta: ököllel, székkel, súlyzóval ütötte. A sértett 2015 júliusáig mintegy 9,5 millió forintot keresett, ezt átutalta a férfinak, akinek nem volt rendszeres jövedelme, a nők keresményéből élt.

Tavaly nyáron a férfi  felkereste egy korábbi élettársát és súlyos fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy több százezer forint hitelt vegyen fel, s azt adja oda neki. A sértett félt a vádlottól, ezért eleget tett a kérésnek; a hitelt azóta is ő törleszti.

A Ceglédi Járási Ügyészség kerítéssel, zsarolással, kitartottsággal és más bűncselekményekkel vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban van.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193802_auto_resized.jpg
vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről