Aktuális

Nincs vita: Krisztián hazánk legszebb kissráca

Bors

Létrehozva: 2016.05.14.

<p>A 11 éves Till Krisztián nyerte meg a hazai Little Mister Hungary címet. Így ő indul a világverseny görögországi döntőjén.</p>

Jóképű, vagány, rá­adásul jól is tanul. Talán utóbbi miatt is döntöttek úgy a 11 éves fiú szülei, hogy nem gátolják elképzelései megvalósításában. Krisztián édesanyja most interjút adott a Borsnak.

– A fiam tavaly látott meg egy hirdetést a legnagyobb közösségi oldalon, és elment a válogatásra. Ezután Bulgáriában megnyerte a versenyt – mondja Tillné Németh Andrea, aki szerint jóval régebbi időkre tehető, hogy kisfia érdeklődni kezdett a modellpálya iránt.

– Már óvodáskorában rendkívül igényes volt az öltözködésére. Még az sem volt mindegy, hogy milyen alsónadrágot adok rá – mosolyodik el Krisztián anyukája, aki szerint ez később sem változott. Gyermeke ugyanis imád igényesen öltözködni, és az iskolai fotózásokon mindig vigyorog és pózol.

– Én soha nem indultam szépségversenyeken, sőt kezdetben elleneztem is az egészet. Végül a 17 éves lányom és az Ausztriában kamionosként dolgozó férjem beszélt rá, hogy engedjek az elképzeléseinek – magyarázza a jelenleg háztartásbeli édesanya.

Andrea kisfia hobbijairól is szívesen beszélt a Borsnak. 

– Krisztián egyesületben focizik, de szeret kosarazni és táncolni is. Amikor megnyerte a versenyt, a kedvenc eledelét készítettem el neki, ami nem más, mint csirkemell rizzsel és kompóttal – árulja el az anyuka, aki szerint a fia nagyon céltudatos.

– Jelenleg már egy nyolcosztályos kis gimnáziumba jár, és azt tervezi, hogy modell és fogorvos lesz. Ha így lesz, a magánpraxisában biztosan sorban állnak majd a hölgyek – viccelődik Németh Andrea. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól