Aktuális

Nincs több remény: már nem keresik VV Fannit

uv

Létrehozva: 2018.12.01.

Megdöbbentő hírt közölt a rendőrség Novozánszki Fanni szüleivel: már nem keresik a lányukat. A Bors azt is megtudta, hogy az áldozat eddig hallgatag édesapja alig vár­ja, hogy farkasszemet nézzen a lánya elrablójával.

Forrás: Bors

Újabb meglepő információk birtokába jutott a Bors: lapunk megtudta, hogy bár a rendőrség hivatalosan még nem zárta le VV Fanni gyilkossági ügyét, a nyomozók behívták a szülőket, akik végre választ kaptak megannyi kérdésükre. A gyászoló család megtudta többek között azt is, hogy lányukat már nem keresik. 

– A szülők értesülése szerint már nem nyomoznak Fanni után, heteken belül lezárják az aktáját. A rendőrség a mai napig azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a lány holttestét vízbe dobták, és az áradó Duna viszonylag gyorsan országhatáron túlra sodorta, ezért nem találták meg – tudtuk meg a Novozánszki család ügyvédjétől, dr. Lichy Józseftől, akinek Fanni anyukája, Katalin számolt be a fejleményekről.

A gyászoló édesanyát a rendőrségre természetesen férje, Fanni édesapja is elkísérte, aki eddig a háttérbe húzódva, csendben várta a nyomozás eredményét, most azonban váratlan lépésre szánta el magát. 

– Hivatalos személy közölte velük, hogy a lányukat nem fogják megtalálni, és ez az a pillanat egy szülő számára, amikor szembesül azzal, hogy tényleg nincs több remény. Eddig inkább az anyuka volt az aktívabb, de a hír után az apuka, aki eddig csendben tűrte a fájdalmat, közölte velem, hogy biztosan jelen lesz a tárgyaláson, mert a gyanúsított szemébe akar nézni – mondta dr. Lichy.
A rendőrségi beszélgetésen az édesanya, lánya eltűnt ruháira is rákérdezett, és kiderült, hogy B. László megszabadult Fanni cuccaitól.

– Ruhák, cipők, minden be volt csomagolva egy bőröndbe Fanni lakásán, amit a gyanúsított szintén magával vitt, majd Siófokon kitette egy kuka mellé a csomagot. Ezt a nyomozási eredményt tényként közölték a szülőkkel, így gyanítom, köztéri kamerafelvétel bizonyítja – értesült a család ügyvédje, aki hozzátette: a ruhákat valószínűleg hamar elkapkodták hajléktalanok. 

A nyomozók azt is minden kétséget kizáróan közölték a szülőkkel, hogy a gyanúsított másnap visszatért lányuk albérletébe, mi több, kulccsal nyitot-ta ki Fanni lakásának ajtaját.  Az ügyvéd szerint nyilvánva- lóan B. László a nyomok eltüntetése miatt térhetett vissza a tetthelyre.

– Nagyon remélem, hogy mindezek fényében, egyértelműen emberölés lesz a vádemelésben – tette hozzá dr. Lichy. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092261_auto_resized.jpg
travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719915
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét