Nincs pénz a szilveszterkor elgázolt lányok temetésére

A lányok családjának nem maradt pénze az ünnepek után. Most adakozásra buzdítanak az interneten, hogy a fiatalokat Csehországban helyezhessék örök nyugalomra.

A lányok családjának nem maradt pénze az ünnepek után. Most adakozásra buzdítanak az interneten, hogy a fiatalokat Csehországban helyezhessék örök nyugalomra.

Két tinédzser lányt gázoltak halálra szilveszter este az angliai Oldhamben. Tragédiá­jukról tegnap írt a Bors. A cseh unokatestvérek éppen a boltból hazafelé tartottak, amikor a ré­szeg magyarokkal teli Peugeot halálra gázolta őket. Helina a helyszínen, Zaneta két nappal később, a kórházban halt meg.

H. Gábort és társait őrizetbe vették, vallomást azonban nem tettek. Nyelvtudás hiányában nem is tudnak, csak tolmács segítségével szólalnak meg.

A feltehetően illegálisan Angliá­ban tartózkodó Gábort segítségnyújtás elmulasztásával, ittas vezetéssel és a baleset bejelentésének elmulasztásával vádolják. Mindemellett kiderült, jogsija sem volt. Társaival még a bíróságot is megpróbálta lefizetni, sikertelenül.

Helina és Zaneta hazaszállítása 1,1 millió forintnyi euróba kerül

– Ez a férfi egy utcában lakik velem, őrült módjára vezet. Ab­ban a zsákutcában, ahol mindig játszanak a gyerekek, többször vezetett már nagy sebességgel is, félelmetes volt. Nem ez volt az első alkalom, hogy elütött valakit. Szerencsére a legutóbbi áldozatnak nem volt komolyabb sérülése – írja az egyik helyi lakos a Facebookon.

Helina tehetségesen énekelt, minden álma az volt, hogy kijusson Angliába és valaki felfedezze. Még csak egy hónapja voltak az országban, és olyan közel volt az álmához – emlékezett vissza Helina testvére. A két tinilány más, velük egykorú cseh gyerekekkel együtt élt Oldhamben. Mindennap biztatták egymást, hogy jobb jegyeket szerezzenek. H. Gábort nem kímélik a Facebookon, sorra kapja a halálos fenyegetéseket.

A holttestek hazaszállításához az oldhami cseh kolónia gyűjtésbe kezdett. A búcsúztatáshoz legalább 3000 fontra (1,1 millió) lesz szükségük.