Aktuális

Nincs jogunk megenni a csokit fizetés előtt

B. B. A.

Létrehozva: 2019.05.17.

Ön evett már meg fizetés előtt a boltban egy csokit, vagy ivott meg egy üdítőt? Ha jelzi azt a kasszánál és kifizeti, akkor a legtöbb bolt elnéző. Ha nem, akkor számolni kell azzal, hogy a biztonsági őr számon kéri a dolgot. Teljesen jogosan.

Elhagyta a csokipapírt

Főleg a kisgyerekkel vásárló szülők ismerik a helyzetet, amikor még a fizetés előtt elfogy egy kifli vagy egy csoki az üzletben. A Borshoz forduló Kitti is megevett egy csokoládét nagybevásárlás közben, az üres csomagolást pedig a kosárba tette, hogy még véletlenül se felejtse el kifizetni. Útközben viszont elhagyta a csokipapírt, s mire a kasszához ért, kiment a fejéből, hogy jelezze a dolgot. Amint kifelé sétált, a biztonsági őr a nyomába eredt.
Kittinek akkor jutott eszébe, hogy valóban elfelejtette kifizetni az édességet, de már nem tudta meggyőzni az őrt, hogy nem akart sunnyogni, számolnia kellett a következményekkel. Szerencséje volt, mert megúszta azzal, hogy elkérték tőle az áru ellenértékét, pedig az, amit tett, tulajdonképpen lopás.

Szerződés a bolttal

Boltja válogatja, hogy a szituációra hogyan reagálnak, de alapvetően azzal, hogy vásárolunk, egy adásvételi szerződést kötünk az eladó vállalkozással – hívja fel a Bors-olvasók figyelmét Kiss-Benedek Damarisz, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének jogásza. 

– A szerződéskötés akkor valósul meg, amikor a vevő kifizeti a megvásárolni kívánt terméket. Amíg ez nem történik meg, addig nem a miénk az adott dolog, legyen szó egy darab kifliről vagy egy mosógépről. Vagyis, ha szigorúan nézzük, akkor mondhatjuk azt, hogy nem teljes mértékben jogszerű az, hogy a nem tulajdonunkban lévő terméket megesszük, megisszuk. Alapvetően azért a legtöbb bolt elnéző ezzel kapcsolatban, ha a kasszánál a vásárló az üres flakont, zacskót felmutatja – magyarázza a szakértő.

50 ezer alatt szabálysértés

A probléma abból adódik, ha ez nem történik meg. Akkor a vállalkozásnak kára keletkezik: elvették a tulajdonát fizetés nélkül. 

– Mivel a boltban evés-ivás nincs konkrétan szabályozva, a legtisztább helyzet mégis az, ha megpróbáljuk megállni, hogy megegyük-megigyuk a terméket fizetés előtt. Ha meleg van, ha rosszul van valaki, ha kismama vagy idős ember csinálja ezt, a legtöbb üzletben megértik, mégis: 50 ezer forint alatti összeg esetén is már szabálysértésről beszélünk. Mert jogilag csak akkor lesz a miénk a termék, ha kifizetjük – teszi hozzá Kiss-Benedek Damarisz.

– Ha elhallgatjuk a kasszánál a fogyasztás tényét, akkor egyértelműen lopásról van szó – erősíti meg Kamarás Péter ügyvéd is. – Ha szándékunkban áll kifizetni és jelezzük is a pénztárnál, hogy megettük, megittuk a terméket, akkor amiatt nem büntethetnek meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713524419
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713524419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor