Nevelőszülőknél van a villamossínen született Rikárdó

Nem vihette haza a kórházból a kisbabáját az a fiatal miskolci nő, aki idén januárban, mínusz 17 fokban a villamossínen szülte meg a gyermekét.
Nem vihette haza a kórházból a kisbabáját az a fiatal miskolci nő, aki idén januárban, mínusz 17 fokban a villamossínen szülte meg a gyermekét.

Utoljára a kórházban láthatta a kisfiát a 18 éves K. Mariann. A fiatal nő január első napján egy villamosmeg­állóban adott életet gyermekének. A pici csak annak köszönheti az életét, hogy pont arra járt két rendőr, és segítettek a teljesen zavarodott Mariannak.

– A nő furcsa pózban állt a megállónál, a síneken. Odamentem hozzá, és láttam, hogy lecsúszott a nadrágja. A következő pillanatban azt hittem, elájulok, hiszen a nadrágban egy újszülött volt. Azonnal kikaptam, és kitisztítottam a száj- és orrnyílásait. Ekkor felsírt. A mentők pillanatok alatt itt voltak, és bevitték a kórházba az anyukát és a kisbabát is – elevenítette fel korábban lapunknak a történteket Farkas Tamás járőr.

A Bors információja szerint a fiatal anyuka a kórházban is nagyon furcsán, zavartan viselkedett. Szomszédai már akkor sejtették, hogy Mariann nem hozhatja haza a kisfiát.

– Nagyon furcsa ez a lány. Állandóan egyedül kódorog az utcán. Nagyon komoly mentális problémái vannak. A szüleivel él, egy szörnyű romos házban. Oda biztos, hogy nem vihetnek kisgyereket – foglalta össze a véleményét Mariannék egyik szomszédja.

A jóslat beigazolódott: a fiatal anyuka valóban nem kapta meg a kisfiát. A hatóságok úgy döntöttek, hogy egyelőre jobb dolga lesz nevelőszülőknél. Azt nehéz megmondani, hogy valaha élhet-e anya és fia egy fedél alatt.