Aktuális

Nevelőszülein akart segíteni a bajor horrorbalesetben elhunyt Gergő

BLN

Létrehozva: 2017.07.25.

Hiába számítottak rá a gyászoló szülők, a magyar állam anyagilag nem segíti őket a súlyos bajorországi autóbaleset után. A külügy szerint ez nem áll módjukban.

Forrás: Puzzlepix

Nevelőszüleiken akart anyagilag segíteni a fiatal nyíregyházi testvérpár, Gergő és Tibor, akik múlt szerdán a Frankenhofen mellett fának csapódó Mazdában ültek. A balesetet csak a testvérek egyik tagja élte túl. A hátsó ülésen utazó Gergő szörnyethalt, Tibor – akiről úgy tudjuk, a csomagtartóban feküdt – azóta is intenzív osztályon fekszik. Örökbe fogadott gyermekként a két fiú mindent megtett szerényen élő szüleikért, akik úgy szerették őket, mint saját két lányukat. Két héttel kiutazásuk után azonban megtörtént a szörnyű baleset. A családnak a konzulátuson azt mondták, Gergő holttestének hazavitelében nem tudnak se­gíteni.

Ezt a külügy megerősítette a Borsnak. De hangsúlyozták, az ügyintézésben minden segítséget meg tudnak adni. – Az elhunytak vonatkozásában a konzulátusnak nem áll módjában anyagi támogatást biztosítani a hozzátartozóknak. Az ügyintézés kapcsán felmerülő tolmácsolásban természetesen segédkeznek az illetékes konzulok – írták kérdésünkre, hozzátéve: a holttestek hazaszállításához szükséges engedélyek kiállítása, a halotti anyakönyvi kivonatok hitelesítése még a hatáskörükbe tartozik, és javasolnak a családoknak egy temetkezési vállalkozót.

Gergő és Tibi szülei ennek ellenére, az interneten indult hihetetlen összefogásnak köszönhetően, ma már ki tud utazni Bajorországba, szállásuk és utazásuk is biztosított.

Hogy az anyagi segítség miért marad ki állami részről, azt nem taglalták, de úgy tudjuk, azzal áll kapcsolatban, hogy a  külföldi munkavállalás miatt más szabályok érvényesek egy halálos autóbaleset után is.

Mint megírtuk, az autóban összesen hatan utaztak. – A három sérült közül ketten már elhagyhatták az intenzív osztályt, állapotuk javult, a harmadik sérült továbbra is az intenzíven van, állapota stabil, az orvosok bizakodóak – osztotta meg lapunkkal a Külügyminisztérium. Köztük van az autó sofőrje, egy veszprémi lány, valamint egy ajkai fiatal, Dávid is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot