Aktuális

Népművészeket díjaztak a nemzeti ünnep alkalmából

Bors

Létrehozva: 2018.08.19.

Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.

Az év ifjú mestere címet ifj. Slíz Róbert harangöntő kapta. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az alkotó 1997-ben született Rozsnyón, 18 évesen készítette el az első harangját. Jelenleg 30 darabnál tart, amelyek közül 41 kilogrammos a legnagyobb. Ezek megtalálhatók Szlovákiában Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországban is.

Az év mestere címet Négyes Tímea székkötő kapta. Négyes Tímea 1969-ben született, Baranya megyében él. A székfonásokhoz hagyományos alapanyagokat használ, elsősorban a háromélű sást, csuhét és gyékényt. Munkái minden jelentős pályázaton és kiállításon megtalálhatóak - áll az ismertetőben.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított az Év műhelye díjat a Dunakanyar Népművészeti Egyesület Szövés- és fonás a népi konyhában műhely működtetéséért, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete a Palóc komra műhely működtetéséért, Iharos Népművészeti Egyesület a Nyüstölők és Kovácsműhely működtetéséért, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület Bakony műhelyeinek működtetéséért, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Kender- és gyapjúfeldolgozás sokszínűsége műhely működtetéséért, valamint a Zala Megyei Népművészeti Egyesület a Szöszölő műhely működtetéséért kapta.

A Hagyományőrző díjat a paraszti kézműves kultúra továbbéltetéséért Aba P. Ákos nemezkészítő népi iparművész vehette át. 

A Király Zsiga-díjat Juhász András fafaragó népi iparművész, Nagy Gyöngyi gyöngyfűző népi iparművész, Pozvai Andrea bőrműves, Tóth Béláné Szabó Terézia csipkekészítő, Tüskés Tünde szalmafonó népi iparművész kapta.

Az életműdíjat, az Aranykoszorút idén Szénási János fazekas népi iparművész vehette át.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának elismeréseit a Kéz-Mű-Remek című, az élő népi kézműves kultúrát bemutató kiállítás alkotói kapták, a tárlat a Műcsarnokban látható. Az elismerést Beszprémy Katalin főkurátor, Fülemüle Ágnes, a tárlat szakmai és művészeti koncepciójáért felelős kurátor, Jakab Csaba, a belső építészeti terv megálmodója, valamint a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kapta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139381_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Mentális egészségét félti Molnár Áron – egy időre leáll a noÁr mozgalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139487_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belga kormányfő: Minden félnek önmérsékletet kell tanúsítania!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713410410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713410410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139152_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gratulálok” – Vastag Csaba és felesége videóval jelentette be a várva várt örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713410410
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni