Aktuális

Nemi erőszakkal vádolták - ekkor fedte fel az igazságot: ő is nő

Bors

Létrehozva: 2017.05.19.

Elképesztő történetet hozott nyilvánosságra a BBC egy asszonyról, aki nem csak hogy egy egész évtizedig férfiként élt, de egy olyan munkában állt  helyt, ahol még a legkeményebb férfiak is könnyedén lemorzsolódnak.

Pili Hussein 37 testvér mellett nőtt fel Tanzániában. Ennyi testvér mellett - mondanunk sem kell - hamar a saját lábára kellett állnia. Hamar megházasodott, ám 31 évesen újra egyedül találta magát, miután elmenekült egy erőszakkal teli házasságból. Dolgoznia kellett, iskoláinak hiánya azonban azt jelentette, nem sok lehetőség közül válogathatott.

Végül Mererani városkájában találta magát, ahol a fő megélhetést a bánya jelentette, ahonnan a tanzanit nevű rendkívül ritka drágakövet hozták a felszínre.

Bányászok azonban csak férfiak lehetnek, ezért úgy döntött, eltitkolja nemét. "Bátrabb voltam, mint a legtöbb férfi. Olyan voltam, mint egy gorilla. Tudtam verekedni, káromkodtam és egy hatalmas kést hordtam magamnál. Senki sem tudta, hogy nő vagyok, mert mindent férfiként csináltam" - idézte fel a bányászéveket Hussein.

Álcája olyan sikeres volt, hogy amikor pár bányász megerőszakolt egy helyi nőt, a valódi tettesek megpróbálták rákenni a bűntényt. Csak őrizetbe vétele után, a rendőrök előtt fedte fel magát: nem erőszakolhatott, hiszen nem is férfi!

Pili - azaz ahogy a helyiek ismerték, Hussein nagybácsi - sokáig még ezt követően sem tudta elhitetni a helyiekkel, hogy valójában nő. Végül megházasodott. Jó ideig leendő férje is bizonytalankodott, hogy közelítsen-e felé, végül azonban 2001-ben egybekeltek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei