Aktuális

Német vonalak mögé dobott brit kém volt a valódi James Bond

Bors

Létrehozva: 2019.04.22.

Végre megtudtuk, ki az a híres James Bond, akinek filmbeli alakját többen is megformálták.

A Daily Mail rábukkant az igazi Bondra, aki 85 éves korában 1995-ben a walesi Swansea-ben halt meg, és ott is temették el. Unokája, Stephen Phillips most elárulta, a nagypapája robbanóanyagok titkos felderítésével foglalkozott a II. világháborúban és az ellenséges, azaz vélhetően német vonalak mögött gyűjtött híreket. Felettese az az Ian Fleming volt, aki 1964-ben hunyt el, de előtte a Bond-történeteket papírra vetette.

– Nagyapám sose beszélt titkos megbízatásairól - árulta el Stephen Phillips, aki újravésette Bond sírfeliratát, ezzel örökítve meg, hogy a híres 007-es ügynök névadója nyugszik a földben.

Bond életében dolgozott fémmunkásként is, valójában a katonai Különleges Műveletek Végrehajtó Csoportjában egy hattagú csoportban ténykedett. Phillips II. világháborús titkos iratok, dokumentumok között kutakodhatott, és innen tud mindent. A nagyapjának érdemeiért neki megítélt háború rendjelekkel, kitüntetéssekkel támasztotta alá állításait.

Maga Fleming egykoron azt nyilatkozta, hogy a 007-es ügynök egy amerikai madártudós volt.

– Lévén őt is kötötte titoktartási fogadalma, a nagyapám viselt dolgairól nem beszélhetett. De most már tudja a világ, ki volt valójában a 007-es.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531013
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor