Nemcsak gyémánt, folyadék is készül halottakból – videó

Két új temetkezési szokás hódít a modern világban. Először azzal álltak elő egyes cégek, hogy ékszereket, úgynevezett emlékgyémántokat kezdtek gyártani emberi hamvakból. Erre azért van lehetőség, mert az emberi test megközelítőleg egyötöde szén, aminek nagy része a hamvasztást követően megmarad. És ugyebár a gyémánt is szén­atomokból áll.

Jelenleg öt vállalkozás kínálja a szolgáltatást, egy svájci cég tavaly például ezer mesterséges gyémántot készített. Náluk egy 0,3 karátos gyémánt előállítása átszámítva hétszázötvenezer forintba kerül. Olykor még kutya- és macskahamut is feldolgoznak. Az európai vállalat célja, hogy valamelyest enyhítsék a hozzátartozók fájdalmát, mivel a gyászolók így méltó módon tarthatják maguk mellett elvesztett szeretteiket.

Egy emberi test után általában 2–5 kiló hamu marad. A gyémántokhoz általában fél kiló szükséges, a drágakövet óriási hő és nyomás felhasználásával állítják elő mesterségesen. A gyémántok kinézete a teljesen átlátszótól a mélykékig változhat, és azt sosem lehet tudni előre, milyen színű is lesz pontosan a kész ékkő. Annyi összefüggésre már rájöttek, hogy a kemoterápián átesett emberek hamvaiból készült gyémántok jóval világosabbak, mivel a kezelés hatására a test veszít a bórtartalmából.

A Wired című amerikai magazin pedig nemrég a Kaliforniai Egyetem által kifejlesztett, Resomator nevű, nagynyomású kamráról számolt be, amelyben a holttesteket kémiai reakciókkal és 150 fokra hevített vízzel folyadékká alakítják. Az eljárás, amely során a test alkotóelemeire bomlik, négy óráig tart, és átszámítva mindössze tizenegyezer forintba kerül. A csontok és a mesterségesen beültetett készülékek viszont megmaradnak.

A nem szokványos módszer tizennégy amerikai államban legális. Az egyetem kutatói szerint ez a módszer nemcsak olcsó, de környezetbarát is. Bár azt elismerik, hogy első hangzásra bizarr, szerintük mégis ez a temetkezés jövője.