Aktuális

Nem tudta, hogy terhes: elment vécére, ikreket szült

Bors

Létrehozva: 2018.07.16.

Egy 21 éves nőnek fogalma sem volt róla, hogy terhes, az éjszaka közepén egyszer csak kiment a mosdóba és ikreket szült.

A staffordshirei 21 éves Beth Bamfordnak fogalma sem volt róla, hogy állapotos, a terhessége alatt ugyanis végig menstruált. Bár rosszulléte miatt elment az orvoshoz, aki szintén nem vette észre a terhességet, azt hitte, a nő vírusfertőzést kapott. A fiatal nő kis súlygyarapodását kövérségének tulajdonította.

Beth a szülésről így nyilatkozott: – Az ágyban feküdtem és fájdalmat éreztem. Nem szóltam a páromnak, lementem egy pohár vízért, de rosszabbul lettem, mosdóba kellett mennem. Éppen a vécén ültem, amikor megkezdődött a szülés. Nem volt rá időm, hogy bármit is érezzek. Egyszerűen csak megtörtént, nagyon gyorsan zajlott. Egyik pillanatban fájdalmam volt, a másikban pedig született két kisbabám. Hívtam a sürgősségi szolgálatot, mert az egyik baba nem lélegzett, de a telefonos orvosi segítségnek köszönhetően megrázogattam, ahogy magyarázták, és a baba szerencsére lélegezni kezdett.

Kiabáltam segítségért, de senki sem válaszolt. Az ikrekkel a kövön feküdtem, nem tudtam elmozdulni. A párom, Andy hirtelen felkelt és bejött a fürdőszobába. Majd kiment és azt mondta az édesanyjának: – Beth szült két kisbabát a fürdőben.

A nagymama azt hitte a fia megbolondult, Andy Morrisnak és Bethnek ugyanis már van két közös gyermeke, a három éves Elsa-Mae és a két éves Alivia.

– A kicsik születése egy nagy sokk, ugyanakkor egy nagy meglepetés is – mondta még az édesanya.

Később megérkeztek a mentősök, az anyukának feltettek egy csomó kérdést, de nem akarták elhinni, hogy a nő nem tudott a terhességről, aki várandóssága 37. hetében szülte meg az ikreket. Még a párja is azt gondolta, szándékosan eltitkolta, hogy terhes.

Az ikerlányok, Willow és Freya teljesen egészségesek, egy hetes megfigyelés után édesanyjukkal együtt hazaengedték őket a kórházból. Az anyukának nagy kihívást jelent, hogy kettő helyett hirtelen négy gyermekről kell gondoskodnia, de sok támogatást kap a családtól és a barátoktól- adta hírül a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140159_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483017
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483017
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze