Aktuális

Nem talál munkát ez a srác. Meglepő lenne?

Bors

Létrehozva: 2017.07.14.

<p>A sitten még jól jött az elrettentő felirat, most már inkább átokká vált.</p>

Forrás: Newstalk ZB

Kétszeresen is megbánta, hogy fegyveres rablásra adta a fejét Mark Cropp, akit tettéért 2 évre lesitteltek. Egy nagy adag, rácsok mögött főzött szesszel töltött, delíriumos este után ugyanis a férfi úgy gondolta, remek dolog lesz, ha tetoválást csináltat magának. Ebből született végül a becenevére utaló DEVAST8 (devastate, magyarul elpusztít) felirat az arca alsó felén.

A képek alapján beláthatjuk, ez a húzás nem tette túlzottan vonzóvá Markot, aki nemrégiben a Facebookján kezdett el panaszkodni amiatt, hogy szabadulása óta nem nagyon talál magának munkát.

Az Új-Zélandon élő srácot azóta a helyi médiumok is felkeresték. Az NZ Heraldnak úgy nyilatkozott, a munkáltatók nem szívesen foglalkoznak vele a kinézete miatt. – Volt olyan alkalom, amikor rám néztek, megvonták a vállukat és kiröhögtek. Épp ezért döntöttem úgy, hogy a Facebookon kérek segítséget, hiszen én is egy normális ember vagyok – nyilatkozta Mark.

A férfit még 2015-ben tartóztatták le, miután kést rántott egy turistára egy balul sikerült drogügylet során. A börtönben épp a bátyjával zárták közös cellába, aki meggyőzte őt, segítségére lesz a tetoválás, mivel félelmet kelt és távol tartja a többi rabot.

És bár ezen a téren valóban hasznosnak bizonyult a tetkó, a kinti életben valódi átokká lett. Igaz, a posztja hatására azóta már kecsegtették őt néhány munkalehetőséggel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!