Aktuális

"Nem láttam még ilyen büszkének" - mesélte nővére a kilencévest kivégző tiniről

Bors

Létrehozva: 2017.09.29.

<p>Jelenleg is folyik annak a tininek a tárgyalása, aki két fiatal áldozatát összesen több mint százhúsz szúrással ölte meg.</p>

Forrás: YouTube

Németország jelenkori történelmének egyik legnagyobb hajtóvadászata után került rendőrkézre a 19 éves Marcel Hesse. A fiú először lecsalta a szomszédjában lakó kilencéves Jaydent a pincéjükbe, majd 56 késszúrással végzett vele. Ezt követően otthagyta a holttestet, majd átment egyik netes barátjához, Christopher W.-hez, akinél számítógépes játékokat játszottak és pizzáztak. Hesse - 68 szúrással - az ő életét is elvette, miután a fiú meglátta a rendőrség közleményét a tévében az emberölésről. A tini mindkét gyilkosságról töltött fel képeket a netre.

Hesse nővére, a 22 éves Sandy csütörtökön tett vallomást testvére ellen a bíróságon. Elmondta, öccse jó ideje idegen volt még számára is. Minden akkor változott meg, amikor a fiú felfedezte magának az internet rejtett zugait. Innentől egyre kevesebb barátja volt az iskolában is.

“Egyszer látogattam meg a börtönben, de nem beszélhettünk a történtekről. Annyit azonban megkérdeztem tőle: Megbántad? Erre fagyosan csak annyit felelt: Nem. Soha nem láttam olyan büszkének korábban, mint akkor” - idézi fel Sandy bíróságon elhangzott szavait a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!