Aktuális

Nem kérdés, EZ a történelem legkínosabb első randevúja – videó

Bors

Létrehozva: 2017.09.06.

Alaposan feladta a leckét egy fiatal lány azoknak, akik valami elképesztően kínosat akarnak művelni az első randijukon.

Egy amatőr tornászlány a Tinderen ismerkedett meg egy 24 éves bristoli egyetemista fiúval, akivel hamarosan össze is hozták az első randit. Elmentek vacsorázni, nagyon jól érezték magukat együtt, így a fiú lakásán folytatták az estét egy üveg bor társaságában, írja a BBC. Filmezni kezdtek, de a lánynak el kellett mennie vécére, ezzel pedig szürreális fordulatot vett a randi.

A nagydolga végeztével a lány próbálta lehúzni a vécét, de ez nem jött össze, hiába próbálkozott. A lány a többszöri sikertelen próbálkozás után teljesen kiborult, és valahonnan az az egészen elképesztő ötlete támadt, úgy orvosolja a helyzetet, hogy kidobja a fürdőszobai ablakon az alkotását. Ezzel csak egyetlen gond volt, az ablakok nem nyithatóak, így a vécépapírba csomagolt kupac beesett a két szárny közé, a belső párkányra. 

A lány itt rájött, hogy menthetetlen a dolog, visszament a fiúhoz és a könnyeivel küzködve mindent bevallott neki. Elmondta, hogy lövése sincs, miért tette ezt az egészet, de bepánikolt. A fiú nagyon kedvesen fogadta, és elindult, hogy szerezzen egy kalapácsot, hogy kiszedjék valahogy a csomagot az ablakok közül. Eközben viszont a lánynak sikerült fokoznia a fokozhatatlant, és mivel úgy gondolta, tornászként elég hajlékony ahhoz, hogy kiszedje a kupacot az ablakok közül, a bukóra állított külső szárnyon fejjel előre bemászott.

Woman trapped in window while trying to retrieve poo - BBC News

A woman who threw her poo out of her date's toilet window because it "would not flush" had to be rescued after she got stuck trying to retrieve it. The amateur gymnast was on a first date with Bristol student Liam Smith when she "panicked" and threw the faeces out of the window.

Ez volt az a húzás, amin már egyszerűen képtelenség volt segíteni, így kénytelenek voltak kihívni a tűzoltókat, akik kitörték az ablakot mentés közben. Liam Smith ezután a neten próbált pénzt szerezni az ablakai javítására egy gyűjtéssel, de végül a képekért és a sztoriért összejött 1200 font – a szükséges 300 helyett – , amit két alapítvány támogatására használtak fel a lánnyal, egy tűzoltókat segítő és egy a fejlődő országokba lehúzható vécéket szállító szervezetére. 

A srác elmondta, hogy a lánnyal azóta már egy második randit is lezavartak, és szívesen látná újra, hiszen a nehezén már túl vannak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól