Aktuális

Nem kér bocsánatot tettéért a családirtó T. Lajos

M. S.

Létrehozva: 2016.04.20.

Alighanem csak koporsóban hagyja el a börtönt T. Lajos, aki két embert megölt Magyarbánhegyesen. 40 év múlva kérhet kegyelmet. 

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden T. Lajost. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A táblabíróság előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a többszörösen büntetett 50 éves vésztői férfit.

Mint arról a Bors korábban beszámolt: T. Lajos 2014. május 15-én féltékenységében lelőtte második élettársát, M. Ad­­riennt, a nő kedvesét, J. Csabát, valamint az asszony édesanyját, M. Irént és annak élettársát. J. Csaba és M. Irén a helyszínen meghalt, Adrienn és József maradandó sérüléseket szenvedett.

Dr. Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára a Borsnak elmondta: legkorábban 40 év múlva – 90 évesen – folyamodhat az elítélt köztársasági elnöki kegyelemért. T. Lajos egyébként a 47. tényleges életfogytot kapó elítélt, az első TÉSZ-t 2000-ben szabták ki a családtagjaival végző Boi Gyulára.

T. Lajos egyik, az ámokfutást túlélő áldozata kedden megjelent a bíróságon. Az idős férfi, aki gerincsérülése miatt csak mankóval tud járni, a táblabíróság előtt azt mondta, hogy a vádlott – bár lett volna erre lehetősége – a mai napig nem kért bocsánatot a túlélőktől és az elhunytak hozzátartozóitól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444915
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444915
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444915
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444915
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni