Aktuális

Nem bírta a nyomást, öngyilkos lett a koronavírus frontvonalában dolgozó doktornő

Bors

Létrehozva: 2020.04.28.

Ő maga is megfertőződött a betegséggel, de másfél héttel később már ismét dolgozott. Halála előtt édesapjának arról beszélt, hogy a betegek még azelőtt sorra meghalnak, mielőtt kiemelhetnék őket a mentőautóból.

Vasárnap öngyilkos lett Dr. Lorna Breen, a manhattani presbiteriánus kórház sürgősségi osztályának orvosigazgatója és intenzív osztályának vezető orvosa. A fiatal szakember a közvetlen frontvonalban küzdött a New Yorkban tomboló koronavírus-járvány ellen.

– A munkáját próbálta végezni, de az végzett vele – nyilatkozta a doktornő édesapja a New York Times-nak, hozzátéve, hogy tudomása szerint lányának semmilyen mentális betegsége nem volt. A 48 éves Dr. Lorna Breen egyébként maga is megfertőződött a vírussal, de másfél héttel később már ismét dolgozott. A kórházból nem sokkal később ismét hazaküldték és családja ekkor döntött úgy, hogy inkább elhozzák a városból. A doktornő a virginiai Charlottesville-ban vetett véget életének.

Az édesapa szerint amikor utoljára beszélt lányával, borús volt a hangulata és Lorna arról beszélt neki, hogy a betegek még azelőtt sorra meghalnak, mielőtt kiemelhetnék őket a mentőautóból. Dr. Philip C. Breen szerint lánya hősként halt meg, és ugyanúgy a járvány áldozata, mint bárki más, de a doktornőről hősként emlékezett meg a New York-i rendőrség és munkahelye, a presbiteriánus kórház is. 

Világszerte nem győzik hangsúlyozni, hogy a frontvonalban küzdő orvosok hatalmas lelki és fizikai megpróbáltatásoknak vannak kitéve nap mint nap. Az Egyesült Államokban már 56 ezer áldozatot szedett az új koronavírus, közülük 17500-an New Yorkban vesztették az életüket.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól