Aktuális

Nem adtak esélyt neki az orvosok, de ő fityiszt mutatott a halálnak

Bors

Létrehozva: 2017.11.20.

Jazeel Hlope 395 grammal született, mielőtt betöltötte volna a 25. hetet - írja a Daily Mail. A korababának semmi esélyt nem adtak az orvosok, azonban a kislány úgy döntött, élni fog, és le is győzte a halált. Ma az orvosai Wonder Womanként hivatkoznak rá.

Jazeel ma 2,2 kg. Az élete már nincs veszélyben, de még bent tartják a Johannesburg egyik kórházában, hogy úgy tudják majd hazaengedni, hogy már biztosak benne, többet nem kell jönnie. “Nagyon örülök annak, hogy nemsokára hazavihetem a babámat, de nyilván nem akarom siettetni” - mondta az édesanya, aki azt is hozzátette, 150 napja vannak bent, és azóta lány gyarapszik, és erősödik. “Jazeel július 21-én jött világra, akkor amikor az orvosok azt mondják, 50%, hogy életben marad.”

A kislánynak október 1-én kellett volna megszületnie, de feltartóztathatatlanul jött, mert édesanyjának, Helen Saulsnak terhességi magas vérnyomása alakult ki. Netcare Clinton kórház orvosai azzal próbálták biztatni az édesanyát, hogy mivel lánya született, nagyobb az esélye az életbemaradásnak, mert a fiúgyerekek az 50%-nál  jóval alacsonyabb az túlélési arány.

Anina Klut, a kórház koraszülött osztályának vezetője szerint Jazeel minden dolgozó szívét megérintette, és nemcsak azért, mert ilyen kicsi baba sose volt az osztályon, hanem azért is, mert 150 nap alatt mindenkinek az élete részévé vált. “Ő egyike azoknak a csodáknak, amelyek megmutatják nekünk, hogy mi lehetséges” - mondta az egyik orvos, aki azt is elmesélte, Jazeel gyomra még éretlen volt, mikor megszületett, így nagyon különleges táplálékot kapott azaz kolosztrumot - előtejet -, hogy fel tudjon készülni később a normál táplálkozásra.

Az előtej nemcsak nagyon tápláló, de természetes antitestekben is gazdag, illetve védelmet nyújt a baktériumok és vírusok ellen az első pár napban. Az orvosok szerint a kolosztrum adományozás nagyon nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Wonder Woman életben maradjon és cseperedni tudjon. A kislány az orvosok szerint annyit küzdött, hogy életben maradjon, hogy sokaknak példaképe lehetne, pedig még hihetetlenül picike.

A legkisebb fiú, aki túlélte, hogy idő előtt jött világra, 275 gramm volt. A legalacsonyabb súlyú lány 244 grammal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713307209
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713307209
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte