Aktuális

Nem a letartóztatott iraki robbantott Dortmundban, de rács mögött marad

Bors

Létrehozva: 2017.04.13.

A német hatóságok csütörtöki közleménye szerint eddig nem találtak arra utaló jelet, hogy a keddi, dortmundi robbantás és a szerdán letartóztatott 26 éves iraki férfi között lenne összefüggés. Ennek ellenére nem engedik el a férfit, ugyanis kiderült róla, hogy az Iszlám Állam oldalán harcolt korábban, és Európába érkezése óta is tartotta a kapcsolatot a terrorszervezettel - írja az MTI.

A gyanú szerint a férfi 2014 környékén csatlakozhatott az Iszlám Államhoz, személyesen is részt vehetett katonai akciókban, sőt, egy egység vezetője is volt. 2015-ben Törökországba távozott, egy évvel később érkezhetett meg Németországba.

A Borussia Dortmund labdarúgócsapatának buszát ért támadás kapcsán a német hatóságok szerint két férfi került gyanúba, az iraki mellett egy 28 éves német állampolgárságú férfi. A kedd esti támadás során három bomba robbant a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére tartó csapat busza közelében, az egyik robbanás megsértette a csapat egyik játékosát, a spanyol Marc Bartrát meg is kellett műteni.

A Monaco elleni összecsapást egy nap halasztás után szerdán megrendezték, a francia gárda 3-2-re nyert a terrortámadás árnyékában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei