Aktuális

Nekihajtott az ittas bringás, mégis a sofőrt büntették

T. M.

Létrehozva: 2017.10.06.

Egy idős, ittas kerékpáros egyirányú utcában szembe ment a forgalommal Szombathelyen, majd a kereszteződésben nekihajtott egy szabályosan közlekedő Opelnek. A hatóság viszont az autóst is megbüntette  – tudta meg a 112press.hu.

Az augusztusban történt baleset helyszíne a Kinizsi Pál és a Szőkeföldi utca kereszteződése volt. A 72 éves kerékpáros el­esett, kivizsgálásra kórházba vitték, ahol vérvétellel is megerősítették, hogy alkoholt fogyasztott. A biciklis már a helyszínen elismerte a felelősségét a balesetért. Az Opel sofőrje elmondta, jobbról nem számított járműre, mivel az egy egyirányú utca. Nem tartott igényt semmilyen kártérítésre, és a kerékpáros megbüntetéséhez sem ragaszkodott, örült, hogy nem esett komolyabb baja a bringásnak.

Az autós múlt héten kézhez kapta a határozatot, de azt hitte, nem jól lát, amikor elolvasta azt. A biciklis férfit szabálysértésért pénzbírságra kötelezték, az autó sofőrjét „közúti közlekedés rendjének megzavarásáért” ötven­ezer forint pénzbírsággal sújtották, és 3 hónapra eltiltották minden közúti jármű vezetésétől. A hatóság szerint a gépkocsi vezetője a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, valamint az úgynevezett „jobbkézszabályt” elmulasztotta és ezzel gondatlanságból könnyű testi sérülést okozott a kerékpárosnak.

– A leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy ügyfelemet a közlekedési balesetben hibásnak mondja ki és vele szemben bármilyen joghátrányt alkalmazzon a tisztelt eljáró hatóság – közölte a sofőr ügyvédje. A határozatot megfellebbezték.              

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze