Aktuális

Négynaposan lett félárva a kis Áron

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.10.30.

Csak négy napja született meg a kisfia annak a férfinak, aki előbb balesetet szenvedett, majd az úttesten fekve egy másik autó is átment rajta Borsodban. Egy 25 éves özvegy gyászolja, aki a tragédia idején még a kórházban volt gyermekükkel, a kis Áronnal.

Október 14-én hajnalban sodródott ki az egyik kanyarban az apa a Mercedesével a Kazincbarcikához közeli Izsófalván, és a kocsija a tetején landolt az árokban. Ő kizuhant az úttestre. Akkor feltehetőleg még élt, de egy arra hajtó Suzuki Swift átment rajta. Bár az autó első futóműve kiszakadt a helyéről, így 150 méter után használhatatlanná vált. A huszonegy éves sofőr és négy utasa lazán elsétált a helyszínről. Egyszerűen otthagyták az áldozatot az úton fekve. A nyomozás során kiderült: a gázolónak nem volt jogosítványa, ráadásul drogozott is. Jelenleg házi őrizetben van.

– Ágnes Kazincbarcikán dolgozik, mint ápoló. Július 22-én házasodott meg, és akkor már áldott állapotban volt – mondta az özvegy egyik ismerőse a Borsnak. – A baleset hajnalán a négynapos kisfiával a kórházban várta a párját, hogy meglátogassa őket. Nagyon erős nő, elképzelni sem tudom, én mit tettem volna, hogyan kezelném ezt a helyzetet. 

Ugyan a temetést nem Ágnes szervezte, segített a rokonságnak, arra az időre hagyta csak ott a szülészetet. – Október 18-án jött ki végleg a kórházból. Egyelőre az apósánál tud lakni egy kétszobás bérlakásban az Izsófalvával szomszédos Rudolftelepen, mivel a házban, ahol családként éltek volna, még nincs fűtés. Hárman vannak egy kis lakásban egy újszülött csecsemővel, nehéz anyagi körülmények közt. Borzasztó, hogy ilyen fiatalon egyedül maradt egy kisbabával. Ilyesmit senkinek sem szabadna megélnie! A húgommal mindenhogy próbálunk nekik segíteni – tette hozzá az ismerős. 

A család örülne a támogatásnak, főképp pénznek, mert a gyerekruhákat sikerült megoldaniuk. Tüzelőre és tartós élelmiszerre is szükség lenne. 

Így segíthet

Aki valamiben hozzá tud járulni Ágnes és Áron helyzetének javításához, az alábbi e-mail címen tudja felvenni velük és segítőjükkel a kapcsolatot: [email protected]

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor