Aktuális

Négyéves kislánya mellett lett öngyilkos Renáta

G. J.

Létrehozva: 2016.08.10.

<p>Öt órán át sírt eszméletlen anyja mellett egy apró kislány Egercsehiben. A 28 éves nő öngyilkosságot próbált elkövetni a pici szeme láttára.</p>

Egy polgárőr és egy körzeti megbízott közösen mentette meg a négyéves kis Ramóna életét. A kislány keserves sírására az egercsehi családi házban a szomszédok lettek figyelmesek,.

– Öt óra óta bömbölt a gyerek. Először nem foglalkoztunk vele, mert azt gondoltuk, biztos, hogy csak fürdetik, és abbahagyja. De, amikor órákon keresztül folytatta, úgy gondoltuk, tenni kell valamit – mondja a Borsnak Pusomi Oszkár szomszéd. A férfi szólt az anyuka testvérének és közösen értesítették a rendőrséget. A helyi körzeti megbízott és a polgárőrség vezetője együtt értek a helyszínre.

– Péntek este tíz óra körül érkezett a bejelentés, hogy a házból keserves gyereksírást hallanak. A körzeti megbízott kollégámmal a helyszínre siettünk. Mivel senki nem adott életjelet, a kollégám bemászott a kerítésen, és a nyitott ajtón keresztül jutott be a házba – nyilatkozza a Borsnak Miklósné Kovács Szilvia, a polgárőrség vezetője. A szobában találtak rá az eszméletlenül fekvő anyára, a kislány a földön ült mellette.

– Akkor abbahagyta a sírást, meglepődött, mikor megjelentünk. A kicsit azonnal felvettem, kivittem a házból, míg az anyáért rohammentő érkezett – tette hozzá a polgárőr. Az utcában élőktől megtudtuk, hogy a 28 éves Renáta egyértelműen öngyilkos akart lenni. Délelőtt kiváltotta apósának hat doboz gyógyszerét, majd ezeket beszedte, szerencsére a segítség még pont időben érkezett. Az asszony ismerősei szerint szerelmi bánat állhat a háttérben, régi párjától ugyanis nemrég elköltözött, a történtek viselhették meg. 

– Hogy lehet valaki annyira elkeseredve, hogy még ez az aranyos kislány sem érdekelte – csóválja a fejét az egyik utcabéli asszony. 

Úgy tudjuk, az anya kórházban van, és állapotát sikerült stabilizálni. A rendőrség annyit közölt, hogy a gyermeket sikerült megfelelően elhelyezni. 

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól