Aktuális

Négy pénisze van! Mi az?

Bors

Létrehozva: 2016.10.25.

<p>Sierre Nevada hegységeiben bukkantak rá egy új, különleges féregre.</p>

Egy kaliforniai kutató, Jean Krejca talált rá egy olyan új fajra, amelynek 200 méregmirigye, 4 pénisze és 414 lába van. A Sequoia Nemzeti Parkban felfedezett, latinul illacme tobinire keresztelt lényt a ezerlábúak törzsén belül az ikerszelvényesek osztályába sorolták be a biológusok.

– Soha nem gondoltam volna, hogy 150 mérföldnyire tőlünk találják meg ezt az egyik legtöbb lábbal rendelkező új fajt – nyilatkozta Paul Marek, a virginiai egyetem rovartani intézetének ezerlábú-szakértője. A most felfedezett féreg azonban nem a legtöbb lábbal rendelkező egyed, azt a címet ugyanis az 1928-ban talált és néhány évvel ezelőttig kihaltnak hitt illacme plenipes birtokolja 750 végtaggal.

De az illacme tobininek sem kell szégyenkeznie, hiszen egyéb más „szuperképességekkel” áldotta meg a természet. Négy pénisze segítségével például képes selymet előállítani, a ragadozókat pedig számtalan méregmiriggyel tudja jobb belátásra bírni, ha épp meg akarnák őt enni.

Aki viszont most azonnal útra kelt volna, hogy gyűjteményében tudhasson egy ennyire érdekes és bizarr kreatúrát, annak rossz hírrel szolgáltak a kutatók. A lelőhely sérülékenységére való tekintettel ugyanis nem hozták nyilvánosságra a pontos részleteket ezzel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663512
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei