Aktuális

Négy kamasz verte agyon Imre bácsit

Bors

Létrehozva: 2019.05.21.

Egy zacskó csipsz, némi nápolyi, és hatezer forint – ezért gyilkolta meg négy kamasz a nyugdíjas Imre bácsit Hajdúhadházán. Bár a fiúkat letartóztatták, a helyiek szerint még nincs rács mögött az összes gyilkos.

Vascsővel és maszkokkal felszerelkezve rontott rá múlt szombaton este az M. házaspárra Feri, Fecó, Patrik és Adrián. Az alig 15 és 17 éves fiúk tudták, hogy az idős házaspár női tagja, Julika néni kerekes székhez kötött, így könnyű prédát láttak áldozataikban. Azt nem sejtették, hogy egy éber kutya őrzi a házat, így érkezésük nem maradt titokban.

– Imre az ugatásra ment ki az udvarra. Ahogy szembe találta magát azokkal a suhancokkal, próbálta útjukat állni, hogy Julikát védje – mondta a Borsnak egy szomszéd. A férfinak esélye sem volt, a tinik egy ütéssel leterítették, majd a szobába rémülten várakozó Julikát kezdték fenyegetni, végül kevés zsákmányukkal együtt elmenekültek. A gyilkos fegyverként használt csövet egyikük nagymamájának telkén elásták, magára hagyva a haldokló, vérbe fagyott Imrét.

– Szegény Julika végignézte férje haláltusáját. Bele sem merünk gondolni, mit érezhet, több évtizede éltek együtt szeretetben Imrével – tette hozzá az utcabéli. Információink szerint Julikának még volt annyi lélekjelenléte, hogy üzenetben segítséget hívjon, az asszonyra most egyik gyermeke vigyáz. A gyilkos fiúkat 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. Patrik nagymamája mégsem képes elhinni, amit az unokája tett.

– Nem ilyennek neveltük őt! Hogy tehetett ilyet, és miért csinálta? Sosem szenvedett semmiben hiányt. A szülei keményen dolgoznak, hogy ő és a testvérei rendesen nevelkedhessenek. Valósággal sokkot kaptunk, amikor a rendőrök kijöttek hozzánk, és megtudtuk, miért viszik el Patrikot – mondta az asszony. Fecó rokona sem tudja, hogy történhetett ez.

– Ő nem ilyen gyerek, tisztességre nevelték. Nagyon reméljük, hogy kiderül, hogy ez csak valami tévedés – ingatta a fejét a rokon.

A fiúk egyik ismerőse szerint azonban az ügynek itt még nincs vége.

– Biztosak vagyunk benne, hogy nem csak négyen voltak benne, nincs rács mögött az összes elkövető. Azt beszélik a környéken, hogy legalább heten mentek oda – suttogják egymás között a helyiek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!