Aktuális

Négy gyermek és nyolc nő is meghalt a halálkamionban

Létrehozva: 2015.08.28.

Összesen 71 ember lelte halálát abban a csempészjárműben, amelyet csütörtökön fedeztek fel az osztrák A4-es autópálya egyik leállósávjában - közölte pénteken az osztrák belügyminisztérium. Eddig három embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban.

Az osztrák rendőrség péntek délelőtti sajtóértekezletén megerősítette, hogy az A4-es autópályán történt menekülttragédiával kapcsolatban őrizetbe vettek három csempészt. A halottak száma 71 – közülük 4 volt gyermek, rajtuk kívül 8 nő és 59 férfi lelte halálát a teherautóban. A négy gyermek között volt egy 1-2 év körüli kislány, egy 3, egy 8-9 és egy 10 éves kisfiú. Az áldozatok valószínűleg szíriai menekültek voltak, az egyelőre kizárhatónak tűnik, hogy afrikaiak is lettek volna közöttük.

A letartóztatottak között van a teherautó tulajdonosa, egy libanoni származású bolgár állampolgár, két társa közül az egyik szintén bolgár, a harmadik pedig afgán papírokkal rendelkezik. A tartományi ügyész közölte, négy európai elfogatóparancsot adott ki, ezek alapján fogták el a három embert Magyarországon, az azonban egyelőre még kérdés, hogy mikor szállítják az elfogott férfiakat Ausztriába.

A belügyminisztériumi szóvivő az osztrák APA hírügynökségnek pénteken elmondta, hogy a gépkocsit egy közeli volt állatorvosi intézménybe vontatták, amely megfelelő hűtéssel rendelkezik. A teherautó rakterében talált holttesteket onnan a bécsi törvényszéki orvosszakértői intézetbe viszik további vizsgálatra, amelynek során mindenekelőtt megállapítják majd migránsok halálának okát. A szakértők egyelőre azt feltételezik, hogy fulladás okozta halálukat.

A furgon szlovák felirattal rendelkezett, a Hyza húsgyár reklámjával. Szerda óta állhatott a leállósávban, nem messze az A4-es autópályától. A sofőr nélküli járműre csü­törtökön az út melletti fű gondozásával megbízott vállalkozás alkalmazottja figyelt fel, aki azt vette észre, hogy különös folyadék szivárog a furgon ajtajai alatt az úttestre.

A kocsi korábban egy szlovák szállítmányozási cég flottájához tartozott, de az Origo szerint azonban a szlovák feliratok ellenére a jármű legutóbbi ismert tulajdonosa egy magyar cég, a MasterMobilKer Kft.

A gépjárművekkel kereskedő, 2013-ban 308 milliós árbevételt produkáló MasterMobilker Kft. tulajdonosa a kecskeméti Kondor János, és a cég ügyvezetője is ő volt idén májusig. Ekkor egy Dorohi Ruslan nevű ukrán vette át a vállalkozást – derítette ki az Index. Egy tavaly novemberi kormányhivatali végzés szerint a cégnek hiába próbáltak meg kézbesíteni egy közlekedési igazgatási ügyben született döntést egy kocsival kapcsolatban, ami a cég tulajdonában van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!