Aktuális

Nászút helyett budapesti lakását újítja fel Thomas Doll

Bors

Létrehozva: 2019.06.13.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Óriási népszerűségnek örvend Magyarországon Thomas Doll, a Ferencváros focicsapatának korábbi vezetőedzője, akit el­özönlöttek a gyerekek az újonnan alapított utánpótlás-egyesület, az UDSE toborzóján, hogy közös képet, aláírást kérjenek az 53 éves szakembertől. A korábbi német válogatott focista imádja hazánkat, de azt még nem döntötte el, hol folytatja pályafutását, miután május végén menesztették a Bundesligából kieső Hannover együttesétől.

– Több ajánlatom is van különböző országokból, de még nem tudom, hova szeretnék igazolni. A feleségem magyar, februárban vásároltam Budapesten lakást, szóval, rengeteg minden a magyar fővároshoz köt, egyelőre biztos itt maradok. Most pihenni szeretnék, később döntök arról, hol folytatom a pályafutásom – mondta a Borsnak Doll, aki nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy Magyarországon vállaljon munkát.

Német módszer

158 gyerek vett részt a legújabb utánpótlásegyesület, az UDSE toborzóján, hogy megcsillogtassa tehetségét, amely a Bundesliga egyik topcsapata, a Dortmund szakmai támogatásával és a német fociszövetség edzésmódszereivel igyekszik focistákat kinevelni. A képzésben olyan neves szakemberek vesznek részt, mint a Fradi korábbi utánpótlás-igazgatója, Theo Schneider, Thomas Hoßmang, a Magdeburg U19-es trénere és Eddie Boekamp, a Dortmund jelenlegi utánpótlás-vezetője.

A tréner annyira elfoglalt mostanság, hogy még nászútra sem tudott elmenni, pedig június elején Balatonfüreden mondta ki a boldogító igent kedvesének, Edinának.

– Időm nagy részét leköti a lakásfelújítás. Próbálom kivenni a részem a munkából, hiszen mégiscsak az én otthonom, ám ha belsőépítészetről van szó, akkor a feleségem mondja ki a döntő szót. Ebben a témában teljesen rá hagyatkozom – mosolygott Doll. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze