Aktuális

Napokig keresték az eltűnt x-faktorost

Bors

Létrehozva: 2019.03.21.

Forrás: Instagram

Két napig kereste a rendőrség és a barátai az X-Faktorban feltűnt Vincefi Sheilát. A 24 éves kozmetikust a közönség a tavalyi tehetségkutatóban ismerhette meg, ahol az előválogatón nagy sikert aratott, de a mentorházba már nem vitte magával Gáspár Laci, aki három sor után állította le a dalát. A fiatal lány kiborult, ám információink szerint továbbra is lelkesen énekel. 

Sheila 17-én tűnt el, szerkesztőségünket egy közeli barátja kereste meg, aki szerint a lány magánéleti okokból sokszor volt feldúlt. Mint kiderült, az eltűnése előtti estét Király L. Norberttel, az X-Faktor első szériájának harmadik helyezettjével töltötte egy baráti társaságban. 

– Kellemes este volt, de utána Sheila rossz hírt kapott, ez lelkileg rettenetesen megviselte és el akart kicsit tűnni a világ elől – nyilatkozta lapunknak az énekes. – Nem jelentette be senkinek, ezért adták ki a keresést, és osztottuk meg mi a police.hu felhívását, mivel nagyon féltettük. Két nappal később maga jelentkezett a rendőrségen, az­óta pihen és köszöni mindenkinek, hogy aggódott érte. Rendkívül kedves és tehetséges lány, remélem, hamar túllendül a történteken – mesélte a sofőrként is tevékenykedő énekes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193802_auto_resized.jpg
vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016012
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről