Aktuális

Napokig feküdt halott gyereke mellett a jéghideg szobában a székesfehérvári anya

Bors

Létrehozva: 2018.02.18.

Iskola után rosszul lett és meghalt egy székesfehérvári kisfiú. A 11 éves gyerek anyja azonban csak napok múlva hívott orvost. A gyereket anyja mellett fekve, a mínusz egy fokos szobában találták meg.

A 11 éves kisfiút tavaly január 9-én találták meg a székesfehérvári házban. A belépő orvost és mentősöket sokkoló látvány fogadta, ugyanis a napok óta élettelen kisfiú egy jégkamra hőmérsékletű szobában feküdt. Kiderült, hogy a 11 éves gyereket egy évvel korábban diagnosztizálták cukorbetegséggel, édesanyja pedig megkapta a szükséges információkat arról, hogyan kezelje a fiút, és hogyan használja az inzulint. Az asszonynak külön a lelkére kötötték, hogy a vércukorszintjét minden nem megszokott esemény – például hányás – esetén azonnal mérni kell.

Január 4-én a kisfiú az iskolából hazaérve rosszul lett, hányt is, majd később újra. Anyja ugyan tudta, hogy ez az állapot súlyos, és akár kóma vagy halál is lehet a vége, mégsem hívott orvost, hanem inkább az ágyban fekvő gyerek mellé feküdt, és elaludt. Mikor felébredt, a kisfia már halott volt. A hatóságokat azonban ekkor sem értesítette, csak 9-én szólt nekik. Mikor a segítség megérkezett, a ház teljesen fűtetlen volt, anya és fia mínusz egy fokban feküdtek bent. Kiderült, a gyermek ekkor legalább már 2-3 napja halott volt. A Székesfehérvári Törvényszék vádiratából kiderült, hogyha az asszony azonnal segítséget kér, fiát vélhetően még meg tudták volna menteni, és még ma is élne. 

Az RTL Klub akkoriban járt a háznál, és megtudták, hogy az anya korábban könyvelőként dolgozott, de anyagilag lecsúsztak: elárverezték a házát, ezért költözött a székesfehérvári épületbe. Munkát az önkormányzattól kapott, a szomszédok bedig sokszor étellel és tüzelővel próbálták segíteni őket. Amikor napok óta nem látták a nőt, azt hitték, visszaköltözött belvárosi szüleihez.

Az anya az eset után sokkot kaphatott, ugyanis az orvosok kiérkezése után őt is kórházba kellett vinni. 

Első tárgyalására kedden kerül sor, azonban ez valószínűleg zárt keretek között zajlik majd, csak az ítélethirdetés lesz nyilvános. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor