Aktuális

Napi cuki: ezért tesz egyre több ember játékmacit az ablakába a karantén alatt

Bors

Létrehozva: 2020.03.26.

Még a legtöbb felnőtt számára is nehezen elviselhető a karantén, nem hogy egy kisgyermeknek. Sok gyerkőc ugyan megérti, hogy nem szabad ebben a helyzetben sokat a szabadban tartózkodni, mégis vágynak rá, hogy találkozhassanak barátaikkal és élményekben gazdag időt tölthessenek odakint. Egy párperces séta alatt ez azonban nem könnyű feladat egyetlen szülő számára sem, különösen nem, ha csak a szomszédig mennek el és vissza. 

Éppen ezért egy melbourne-i házaspár kitalált egy egyszerű, mégis remek játékot az unatkozó gyermekei számára. Mivel ők sem szívesen hagyják el otthonaikat, különösen nem kisgyermekeikkel, ezért arra kérték a szomszédokat, segítsenek feldobni nekik a napi egyszeri öt-tíz perces sétájukat. 

A környéken élők szívesen segítettek boldoggá tenni a gyerekeket, és a szülők kérésére játékmacikat tettek az utcára néző ablakaikba, vagy jól látható helyre. A gyermekeknek a séta során pedig nem volt más dolguk mint “levadászni” a medvéket, vagyis minél több macit észrevenni az ablakokban. 

– A gyerekek egyszerűen imádták. Még a saját macijaikat is kitették ablakba, hogy más gyerekek is játszhassanak. Tegnap is voltunk sétálni és ez a néhány perc annyira feldobta őket, tényleg boldogok voltak. A legjobb az egészben az, hogy hiába vagyunk most elzárva egymástól, mégis közösséggé kovácsolja a környéken élőket ez a játék – mondta büszkén az  ötletgazda édesanya. 

Az ötlet más szülőknek is megtetszett, és egyre többen csatlakoztak a macivadászathoz. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624912
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624912
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624912
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban